A Ténytár blogján már régen foglalkoztunk a migrációs helyzettel, noha korábban több írást is szenteltünk a témának. A Népességtudományi Kutatóintézet friss kutatása szerint a migrációs folyamat nem torpant meg, továbbra is sokan terveznek más országokban szerencsét próbálni.
Több írásunkban is foglalkoztunk a magyar társadalom polarizációjával és hazánk régiós versenyben való lemaradásával. Arról is írtunk, hogy a kormány "Magyarország jobban teljesít" szlogenjéhez képest az életszínvonal nemhogy nem javult, de romlott is. Persze, már akinek. A Fidesz társadalompolitikájával a felső középosztálynak nevezett réteg járt jól.
Már lassan másfél hónapja indított sorozatunkban a kormányrúdnál lévő politikusok teljesítményt elemezzük. Először két karakteres kormányzati személlyel (Matolcsy György és Hoffmann Rózsa) foglalkoztunk, utána rátértünk a hazai politikai élet legfajsúlyosabb szereplőjére, azaz Orbán Viktorra.
Már az sem volt rendben, hogy a Jobbik az előző ciklusban parlamenti alelnököt adhatott. Bár Kövér László viselt dolgai halványították ennek szégyenét, máig megmagyarázhatatlan, hogy a demokratikus frakciók miért tűrték el. Ha nincs eszköz arra, hogy ezt megakadályozzák, akkor találjanak ki egyet.
Mivel fennáll a veszélye annak, hogy relatíve hamar napirendre térünk egy jórészt közpénzen felépített, Ceausescu-stílust idéző esztétikai nonszenszen, tegyünk fel (újra) néhány alapvető kérdést.
A 2018-as választásnak csak úgy futhat neki az MSZP, ha saját, valóban baloldali gazdaságpolitikai elképzelésekkel rendelkezik. Amely képes kezelni a fenntarthatóság kérdését, miközben olyan, hagyományosan baloldali értékek védelmében fogalmazódik meg, mint a társadalmi szolidaritás, az igazságosság és az esélyegyenlőség.
"Építem a baloldalt is magába foglaló nemzeti közösséget" - nyilatkozta Orbán Viktor még a választások előtti napokban. A mondat, túl azon, hogy hihetetlen magabiztosságra utal, mintegy megelőlegezi a kétharmados győzelmet, túlmegy a híres-hírhedett kötcsei gondolaton, amely a centrális erőtérről értekezett.
Egymillió-kétszázezer - szavazatnak túl kevés volt. Fájdalomnak, keserűségnek, csalódásnak viszont túl sok. Túl sok, ha egyszerre ennyi ember érzi úgy: elvették a jövőjét. Miközben ki-ki azon gondolkodik, hogy miért "csak" ennyi, az első órákban, hetekben, napokban elsősorban ezzel az egymillió-kétszázezer fájdalommal kell szembenéznünk.
Változatos négy éven vagyunk túl. A 2010-es elsöprő győzelem után a Fidesz saját filozófiájának tükrében a szocialista kormányoktól merőben eltérő gazdaságpolitikát hirdetett meg, azonban a cél meglepően hasonló volt: a belső kereslet felfuttatása.
Viktor királyt szentté avatják? Lezárják a határokat és kilépünk az EU-ból? Innen el kell menni, itt nem lehet tovább élni! – ilyen és ehhez hasonló reagálásokat hallottunk lépten-nyomon a Fidesz újabb – talán kétharmados – győzelme után. Előre bocsátjuk: nem hiszünk ebben.
Magyarország rendszerváltás utáni történetének legfontosabb választására készülünk. Nem egyszerűen pártok, politikusok állnak szemben egymással, hanem két értékrend, két jövőkép között kell döntenünk. A Kelet és a Nyugat, a háború és a béke, a félelem és a nyugalom között fogunk választani.
Nem láttalak a Hősök terén, amikor napokig demonstráltak a rettenetes melegben azok, akiktől elvették a rokkant-járandóságukat. Vihettél volna nekik egy palack vizet.
A választások szabadságát és tisztaságát ellenőrző, legnagyobb tekintéllyel rendelkező szervezet, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet a 2014-es magyar választásokat is megfigyeli. A kampányban szerzett tapasztalatok alapján egy közbülső jelentést fogalmaztak meg.
Az különösebben nem meglepő, hogy a nép szeretett vezetője gyáva. Emlékezzünk csak arra, hogy egyik első intézkedése az volt, hogy egy pretoriánus gárdával saját, jól felfegyverzett testőrséget hozott létre. Mert ugyan a nép szereti az ő kedves vezetőjét, de ami biztos, az biztos.
Akárhogy alakuljon is a választások eredménye, Orbán Viktor mindenképpen a választások vesztese lesz. Mindenekelőtt azért, mert már eleve elvesztette a miniszterelnök-jelöltek vitáját azzal, hogy kimenekült belőle. Orbán már kapitulált, hiszen mondvacsinált ürügyekkel feladta azt az esélyt, hogy érveljen, mert nem voltak érvei, csak üres lózungjai.
Miért ne lennének Nemzeti Italboltok? Ezt kívánja a magyar nemzet. „A mi programunk egyetlen szóban foglalható össze, és az úgy hangzik: folytatjuk.” (Orbán Viktor). „A nemzeti italboltok terve sajtókacsa.” (Giró-Szász András kormányszóvivő).
Miután a Fidesz nyolc évnyi szocialista kormányzás után hatalomra került, sokan sok mindenre számítottak, de arra az ámokfutásra kevesen gondoltak, ami végigsöpört az elmúlt négy évben. A kétharmadtól mindenki (így a befektetők is) stabilitást és a gazdaság felvirágoztatását várta azután, hogy a gazdasági és politikai válság gyakorlatilag lesöpörte az előző kormányt.
A miniszterelnök évről évre szűkülő tudatában, évről évre szűkül a nemzet, egyre többen kerülnek ki belőle, de a maradék maradéktalanul boldog lesz. Az üzenet világos: aki velünk van, az van.
A Fidesz olcsóbb választást ígért 2013-ban.Valójában azonban a 2014-es választásokon soha nem látott mértékű közpénzt költ el az állam: csak a pártok támogatására 7,635 milliárd forintot.
Ismét történelmi csúcsot ért el a központi költségvetés bruttó adóssága. Az Államadósság Kezelő Központ legfrissebb adatai szerint február végén 23 ezer 392 milliárd forint volt a központi költségvetés adóssága, állításuk szerint ez a 2014-es várható GDP 79,5 százaléka.