Orbán Viktornak le kell mondania. A mondatot korántsem bombasztikus kezdésnek szántam - hogy is szánhatnám, amikor Dési János kollégám már hosszú ideje ezzel a gondolattal zárja írásait -, hanem egy logikus következtetésnek. És éppen az alkotmánybírósági döntésből fakadó következtetésnek.

Kövér László tévedett: az Alkotmánybíróság tagjainak többsége mégiscsak kinéz időnként elegáns kocsija ablakából, s a jelek szerint nemcsak a hajléktalanokat látja, hanem a torzuló magyar demokrácia mind elkeserítőbb jelenségeit is.

Ma, amikor Rogán Antal bejelentette, hogy nem lesz választási regisztráció, először elégedetten csettintettem. Végre! Az első megnyert csata – gondoltam. Aztán elgondolkodtam az eseten, és rájöttem, ezt a kását sem eszik olyan forrón. A Fidesz ugyanis nem szenvedett vereséget a választójogi törvénnyel kapcsolatban. Igaz, nem is győzött, de mindössze ennyi történt.

„2012 az elrugaszkodás éve lesz, amikor Magyarország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét” – jelentette ki tavalyi évértékelőjében a miniszterelnök. Szerzőink megkísérelték összeszedni, hogy mi mindentől rugaszkodtunk el ebben az évben (a józan észt és a valóságot ezúttal nem számítva). Egy sikerekben gazdag év néhány jellemző momentuma.

Annak ellenére, hogy a kormány az elrugaszkodás éveként tekintetett az idei esztendőre, mi ennek nyomát sem láttuk. Kivéve akkor, ha az elrugaszkodást az európai és régiós átlaghoz kell viszonyítani, mert onnan tényleg egyre távolabb kerültünk.

Az idei persze nem csak a gazdasági bukdácsolásról, hanem a kétharmados többség félresiklott kísérleteiről is szólt. Az idei évet is rengeteg csúsztatás és hazugság tarkította, azonban hol belülről, hol EU részéről a Fidesznek sikerült olyan ellenállást "létrehozni", amely nemet mondott a zavaros intézkedéseknek. Nézzük tehát az idei év öt legnagyobb kormányzati buktáját.

Először is kezdjük azzal: reméljük mindenkinek Heti Válasz előfizetést hozott a Jézuska. Ez biztosítja ugyanis, hogy a következő évben is első kézből értesülhessünk kedvenc gazdasági miniszterünk gondolatairól.

Pedig olyan jól ment minden ... államosították a 3000 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyont, nem tüntettek. Lett új alkotmány, új munka törvénykönyve, új választójogi törvény, rengeteg kreatív új adók, adóemelések, egy minisztériumot lepasszoltak a szponzoroknak, bíróság, ügyészség, ÁSZ, MTI, MTVA, AB, minden fontos és kevésbé fontos pozícióban a saját emberek ülnek...

Orbán Viktor ezt rettenetesen elmérte. Bár hívei előszeretettel hivatkoznak rendkívül finom politikai érzékére, ha volt is ilyen, már oda – kiölték belőle az ellenzékben töltött vad évek, amelyek a 2002-es bukás mindent elsöprő dühéből táplálkoztak, és épp ebből fakadóan tették a legkisebb kompromisszumra is képtelenné, még ha adott esetben az nemzeti érdek lett volna is.

A Magyar Szocialista Párt az elveszített választások óta jelentős átalakuláson ment át: szinte teljesen átírták a párt alaptörvényének számító alapszabályt, friss arcokkal töltötték fel a vezetői szinteket, a korábban első vonalas prominenseket pedig hátrébb húzták a kirakatból.

Lassan úgy kéne nekünk egy listaügyi államtitkár, mint Viktornak egy HaHa aktivista mentes rémálom. Ideje lenne megvizsgálni, a Magyar Nemzet főszerkesztő Liszkay Gábornak vagy a Nemzeti Listakészítő Céh alapító Kubatov Gábornak van -e hozzá több affinitása, és melyikükben buzog jobban a szervilitás faktor.

Azért lehet jó Semjén Zsoltnak lenni, mert beszél hozzá az Úristen. Nem, nem a felcsúti pufi, hanem a másik, amelyiknek egyetlen fia vezekel a kereszten. Legalábbis ez terjed róla a szakdolgozatának szövegazonosságával kapcsolatban egyetlen magyarázatként, legbölcsebb párttársának köszönhetően.

Tegnap valami történt. Nem nagy dolog, nem lett forradalom, nem lett elkergetve a kormány, nem lett világmegváltás. Ennél sokkal fontosabb dolog történt. Leszámoltunk a fiatalok politikai passzivitásával. Leszámoltunk azzal a tévhittel, hogy ebben az országban nincs igény demokráciára, és társadalmi szolidaritásra.

A 2008-as szociális népszavazás plakátjai előtt terjesztett egyik Fidesz-szórólap. A képek magukért beszélnek, hála az égnek, hogy a Miniszterelnök úr még sosem hazudott, és ezt az internet segítségével minden nap be is lehet bizonyítani...

A héten a kormány rábólintott az oktatási államtitkárság azon előterjesztésére, amely az államilag támogatott hallgatók számát 10 ezer 480 (!!!) főre csökkentené jövőre.

Ma Áder János normakontrollra küldte az Ab elé a választási eljárásról szóló törvényt a regisztrációval, a kampányszabályozással, mindennel együtt. Ez az utolsó esély arra, hogy szabad és tisztességes választások legyenek Magyarországon, az utolsó esély, hogy az Ab megsemmisítse ezt a törvényt.

Tízezren tanulhatnak jövőre állami támogatással a magyar felsőoktatásban. A többiek százezreket fizetnek, ha itthon akarnak továbbtanulni. Nonszensznek tűnik ugyan, de nem feltétlenül az, elvégre a juhok és az ökrök sem járnak egyetemre, mégis milyen hasznos állatok.

Az Örülünk, Vincent? blog párhuzamba állította Schmitt Pál és Semjén Zsolt plágiumügyének kronológiáját. Schmitt és Semjén: két férfi, egy eset?

Az újabb leleplezés után csupán az a kérdés, hogy vajon a Semmelweis Egyetem által alkalmazott erkölcsi minimum az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is érvényes-e.

Ugyanazon a napon, amikor Varga Mihály, az EU/IMF-hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter közölte megvilágosodását, amely szerint az is lehet eredmény, ha nem születik megállapodás, hírül vehettük, hogy „hasít” a magyar euróalapú államkötvény: első körös kétszázmilliós kínálatából alig egy hét alatt több mint tízmillió euró értékben kötöttek le.