Tóta W. Árpád: Mentsétek meg lelkeinket!
Ülünk az asztalnál és várunk, egyre idegesebben, nem értjük, miért nem szólítanak már, tessenek a feltételeiket közölni, nekünk sürgős volna az ügy.
Tóta W. Árpád: Mentsétek meg lelkeinket!

Bizony, mintha packáznának velünk. A Velencei Bizottság politikai kifogásokkal jön, amikor pedig szóltunk, hogy azt nem kérünk, Brüsszel meg a befektetői bizalomra hivatkozik. Egyértelmű: ezeknek valami olyan bajuk van, amit nem akarnak nyíltan megfogalmazni.

 

Vigasztaló a világmagyarázat, hogy ezt azért csinálják, mert a sarkunkra álltunk, esetleg a bőrszínünk miatt. De ha egy pár percre elhisszük, hogy az európai és amerikai döntéshozók belelátnak a kártyáinkba, hogy legalább annyit tudnak a dolgainkról, mint az újságolvasó magyar polgár, akkor be kell látnunk, hogy alapvetően a tapintat vezérli őket, amikor nem mondják ki, mi lett Magyarországból és merre tart.

 

Van néhány alapvető játékszabály, amit az Európai Unió a tagjaitól elvár. Talán a legnyilvánvalóbb, hogy ne legyen az illető ország diktatúra. A diktatúrákat pedig lehet méricskélni állag és potenciál alapján, de a legegyszerűbb definíciója a kormánypárt leválthatatlansága. Erre törekedhet gazdasági eszközökkel vagy a törvények pofozgatásával, a szándék maga általában felismerhető.

 

Valószínűleg nem készült fel az unió arra, hogy ennek valaha is ellenszegül egy tagállam, és most még keresik a szavakat. És a módszereket, hogy kezeljék a problémát.

 

Két évig kapkodták a fejüket az egyre hajmeresztőbb lépések láttán. Ugyanez történt idehaza is. Mostanra már világosan látszik, hogy mi a rendszer lényege: Magyarország felvásárlása. A különadókról komoly elméleti viták zajlottak, pedig elég annyit tudni róluk, hogy pofára, szimpátiaalapon állapították meg a mértékét, és mindig, minden egyes esetben a haveri kutyák kaptak könnyítést vagy mentességet. A frekvenciagazdálkodásban sem csak a Klubrádió szuttyongatása érdemes a figyelemre, hanem az is, hogy Orbán Viktor üzlettársa egy árva forintot nem fizet egy ugyanolyan profilú beszélgetős rádió hullámhosszáért.

 

Ebben az egészben ez a buli, nem a szabadságharc meg a szuverenitás.

 

Konzervatív politikának is lehet éppen nevezni, amennyiben a hűbéri rendszernek jelentős hagyományai vannak itt; igaz, hogy nemzeti hőseink speciel eléggé ki voltak akadva miatta. Mára már szinte minden iparágban ott van a baráti oligarcha, az illetékes elvtárs, aki előtt olajozzák a pályát. A többieknek meg ott tartanak be, ahol tudnak.

 

Ennek szerves eleme a bizonytalan környezet megteremtése is. Régi magyar szólásmondással ezt zavarosban halászásnak nevezzük. Igen, ez olyan ország, ahol te nem számolhatod ki, jó befektetés-e benzinkutat nyitni a sarkon, mert lehet, hogy az üzleti tervedet holnap felborítja Jobbkéz Gyuri. De ez nem azért van, mert ennyire ostobák, hanem! Figyi! Neked egyáltalán nem dolgod benzinkutat nyitni. Majd nyit benzinkutat a csicskánk, mi pedig egyengetjük az útját. Övé lesz a földbérlet, a frekvencia, a koncesszió. Neki speciel frankón kiszámítható ez a környezet. Nem férünk el mind a jognak asztalánál, de nem is kell beleütnie az orrát minden parasztnak.

 

Középosztály, mi? Társadalmi mobilitás? Hát a nagy büdöst. Arra semmi szüksége az úri osztálynak, amely féltékenyen őrzi frissen megszerzett birtokait. Ugyanezért nem lesz például transzparens pártfinanszírozás: az egész eddigi ügyködés és földfoglalás a jól belakott, korrupt rendszer kiszolgálásáért történt. A felhalmozott vagyon többet számíthat, mint a választási törvény. A Fidesz nem a rendszerváltást kezdi elölről – arra szarik –, hanem a vadprivatizációt. És magától nem fog leállni, hiszen már az eddigi húzások fedezése miatt is muszáj nekik zsebre tenni az igazságszolgáltatást. Enélkül, úgy vélik, bajuk eshet.

 

Nos, könnyen lehet, hogy a finom brüsszeli diplomáciának nem akaródzik nyíltan szóvá tenni mindezt. Ehelyett küldik ezeket a félszeg jelzéseket, a mellébeszélő, néha kötekedésnek tűnő általános kifogásokat. Vagy azért, mert még csak érzik, mi a gond, de nincs a kezükben elég bizonyíték, és nincsenek még eszközeik, hogy érvényre juttassák a vétójukat.

 

Nyilván nem kérdés, hogy valamit tenniük kell. Nem várhatják meg, amíg a Nemzeti Együttműködés Rendszere dinasztikussá válik, márpedig előbb-utóbb elfogynak a káderek, és szükség lesz Ráhel meg Gáspár szakértelmére. De nehéz megfogalmazni ilyen súlyú vádakat úgy, hogy az ne legyen bántó az egész magyarság számára.

 

A teljes írást a HVG.hu-n olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
2    *    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.