Szuverenitáskísérletek
„Itt van ő, saját hiteivel, hagyományaival és érdekeivel. Ha csatlakozni akar valamihez, fogadják el őt olyannak, amilyen. Ha nem, meglesz őmagában is.” - írja Tamás Pál a "gazdasági szabadságharcra" és az európai integrációval kapcsolatos kormánypolitikára reflektálva.

“Legtöbbször nem tudjuk, hogy mennyi jár nekünk, és mennyihez juthatunk hozzá a partnerek jóindulatának, megértőképességének, együttműködési hajlandóságának maximalizálásával? S ha állandóan próba-szerencse alapon a szuverenitásomat keresem, nem biztos, hogy a partnerekből kihozom a legnagyobb jóindulatot. Lehetnek persze esetek, amikor a kísérletezőnek szerencséje van, s akármilyen gyenge vagy periferikus szereplő is, figyelni fognak arra, hogy mit csinál. Esetleg vissza akarják lökdösni a sorba, s ezért hajlandók a minimálisnál többet adni, amihez másként az adott kormányzat nem juthatna hozzá. Tehát a kísérlet kifizetődő volt. Gyakoribbak azonban az ellentétes hatások: erősödik a partnerek idegessége, idegensége. Nem egy peremjátékos feladata itt, vélik, a játéktér pontosítása. Tehát inkább megpróbálják elszigetelni a közös nyugalom érdekében.

Mindezek mögött ott az alapprobléma: érdemes-e a mozgásterek keresését szuverenitáskísérletekhez kapcsolni?

Ez a program kétségtelenül ellentétes a rendszerváltás 1989 utáni politikai alapfilozófiáival. A rendszerváltás után valamennyi magyar politikai erő a nemzetközit egyfajtaképpen szentnek, vitán felülinek, másolandónak hitte, vagy legalábbis ily módon beszélt róla. Végül is a geopolitika a rendszerváltásnak alapeleme volt. Valahová csatlakozni, integrálódni akartunk, valahol védelmet kerestünk azzal szemben, amit eddig történelmi sorsnak hittünk vagy neveztünk. Hát akkor hogy ne szerettük volna a nagyvilág, s különösen a nyugati Európa véleményeit, megoldásait, az ott kijelölt határokat a magunk számára is zsinórmértékként használni?

 

2010 áprilisa előtt a magyar politikai osztály ebből már kinőtt. Ugyanakkor egy nemzeti politikus gondolatmenete ehhez képest is fordított. Itt van ő, saját hiteivel, hagyományaival és érdekeivel. Ha csatlakozni akar valamihez, fogadják el őt olyannak, amilyen. Ha nem, meglesz ő magában is.” - írja a szociológus, részben visszatekintve értékelve a jelent.

 

Mindazonáltal a jelenből kiindulva a jövő irányába is tovább lehet gondolni a történetet:

 

“És a szuverenitásprogramok, miközben magukat a nemzeti kormány szabadságharcaként élik meg, két ügyre jobban odafigyelhetnének. Az egyik a szubszidiaritás elve, ami a XIX. századi katolikus társadalomelméletből bukkan elő, és azt mondja, hogy a kérdéseket oldjuk meg azon a szinten, ahol azokról a legtöbb tapasztalat, hozzáférés, rálátás gyűlt össze. Miért kellene itt a nemzeti szintet erőltetni a többiekkel szemben, legyenek azok nemzetköziek vagy éppen helyiek? Ráadásul a magyar politikai gondolkodásból teljesen idegenek a föderalista elképzelések. Az előzmények e vonatkozásban ismertek. Az EU sem fogja Magyarországot egyenrangú tartományok szövetségévé alakítani. De miért hiányzik a szövetségi gondolat a civil világból? Ahelyett, hogy fontos ügyeket oda kiszerveznénk, a szuverenitás növelése ma a legkülönfélébb szintek visszaszervezését jelenti a központi kormányzati szint alá. A kormányzat nemcsak a nemzetközi világból, fentről, hanem lentről is próbál szuverenitásokat visszaszerezni. Itt a kormányzati orrok inkább sértetlenek maradnak.

 

A kísérletek folytatódnak, és én nem attól félek, mint a legtöbb elemző, hogy így elveszítünk valamilyen nemzetközi jóindulatot, és hogy végül még az áhított szuverenitáscsomagok sem jönnek össze. Félelmem fordított, amikor a világban ilyen mértékben erősödnek a kölcsönös függőségek, és ennyire széttelepített a legjobb tudás, miért kell minden szintet lentről és fentről a nemzetire összpontosítani. Értem persze, mert most ott van egy erős akarat. De ez a kísérlet nem erősíti, hanem gyengíti az állami szabályozást. Magyarország ettől nem erősödik, hanem gyengül, s közben még az orrok is hiábavalóan véreznek.”

 

A teljes írást a nol.hu-n olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    *    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.