Saját magán nem spórol a kormányzat
Elolvadt a magánnyugdíjpénztáraktól besöpört summa, és 1400 milliárd forint fölött van a költségvetés idei, valós hiánya – írja Nagy B. György az atv.hu oldalon.
Saját magán nem spórol a kormányzat

 

„Persze pro forma a kormányzati szektor 2011 I. félévében az előzetes adatok szerint 1940 milliárd forintos többlettel rendelkezik: a magánnyugdíjpénztári vagyon benyelése után a mérleg 8464 milliárdos bevételt és 6524 milliárd forintos kiadást jelent. Csakhogy nem véletlen, hogy a mintegy két évre szóló 900 milliárdos elvonást rögzítő Széll Kálmán Tervet egy 770 milliárdos országmentő csomaggal fejelte meg a kormány, majd kiegészítette egy újabb 600 milliárdos zárolással” – írja az atv.hu szerzője.

 

Nagy B. György szerint „2008-ban 870 milliárd volt a központi költségvetés – pénzforgalmi egyenleg alapján számolt – hiánya, 2009-ben 744 milliárd forintra rúgott ez az összeg, 2010-ben 853 milliárdra kapaszkodott vissza, míg 2011 egészére 1451.5 milliárdos forintra várják a valós költségvetési lyukat, ami azt jeleni, hogy a hiány jócskán átviszi a GDP négy százalékát. A kérdés az, hogy a most bejelentett jövedékiadó-emelés, áfa-növelés, adójóváírás megszüntetés stb. elegendő lesz-e e lyuk befoltozásához.”

 

A teljes cikket az atv.hu oldalon olvashatja.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    +    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.