Partra szálltak a szakszervezetek
 
Ma délután 3-kor a Clark Ádám téren elkezdődik a gigantikus tiltakozó akció – írja a FigyelőNet.hu.
Partra szálltak a szakszervezetek

 

A FigyelőNet szerzője végigveszi az elkövetkező hetek kormányellenes tüntetéssorozatának állomásait. „Az október elsejére Budapestre (a Kossuth térre és az Alkotmány utcába) tervezett tüntetést a rendőrség ugyan betiltotta, a bíróság viszont engedélyezte. Így semmilyen törvényes akadálya nincs, hogy az eredeti helyszínen a Parlament előtt délután 2 és 4 óra között a több mint 70 szakszervezet, civil- és társadalmi szervezet összefogásával létrejött Akcióegység demonstrációját megtartsák.” – emlékeztet a portál szerzője.

 

A FigyelőNet azt írja:" a résztvevőket déltől várják, ekkor csatlakoznak a Clark Ádám téren tüntetők is a Kossuth téri demonstrációhoz. Buszokkal a Bajcsy Zsilinszky utcán lehet parkolni, a rendőrség által lezárt forgalmi sávban. A felhívás szerint fontos, hogy minden ember, aki elmegy az október 1-jei tüntetésre, vigyen magával még két embert és egy üres narancsleves papírdobozt." 

 

A teljes cikket az fn.hu oldalon olvashatja.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    *    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.