Népszava vélemény: Orbán kötéltánca
Három év kormányzás után hajmeresztő látványnak lehet tanúja manapság a korán megkezdett kampányban a magyar választó, amellyel Orbán Viktor megismétli a 2004-es uniós belépésünkkor nyújtott akrobatikus produkcióját.
Népszava vélemény: Orbán kötéltánca

Míg a közép-európai országok jobboldali pártjainak vezetői vagy nyíltan vállalják euroszkepticizmusukat, vagy határozottan támogatják az európai integrációt, addig Orbán Viktor egy vékony kötélen próbál meg átjutni felettük, akárcsak a kádári gondoskodó állam és a vadkapitalizmus dilemmái felett. Végül is az egész kötéltánc mutatvány arról szól, hogyan lehet az uniós tagság összes előnyeit kihasználva az Uniót vádolni az Orbán kormány által okozott károkért, és a Fideszre szavaztatni a Fidesz-világ veszteseit, sőt az uniós tagság ellenzőit is.



Orbán három éven át megpróbált egyszerre jobbra és balra, és kifelé meg befelé beszélni, miközben a hazai hallgatóság és az európai publikum közötti különbségről is igyekezett megfeledkezni. A hazai publikumot eddig még csak félre lehetett vezetni, de három, kemény konfliktussal teli év után a nemzetközi publikum már érzékeli, hogy Orbán Európa-politikája csak az egymással perlekedő nemzetek gyenge Európájának olcsó, kelet-európai kiadása. A nyugati elemzők gondosan követik Európa politikai térképének átalakulását, mert tudják, hogy róluk is szól a mese, ha valamelyik tagállamban egy Vezér felelőtlenül ígér. Orbán Viktort már régóta a nagy bajkeverők között tartják számon, s nem ritkák Kaczynski vad, EU-ellenes populizmusával való párhuzamok sem.



Három eltékozolt év után, a 2013 elején megindult korai kampány valójában két szinten zajlik. Egyfelől a nagy általánosságok, másfelől a konkrét ígéretek szintjén, azaz a nagyközönség együttes megszólítása és az egyes társadalmi rétegek külön-külön való szólongatása szintjén. Ez a kétfajta közbeszéd a Fideszben mindig is kettévált, de még soha korábban nem volt akkora feszültség közöttük, mint most.

 

A teljes írás a népszava.hu-n olvasható.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    -    0    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.