Népszava vélemény: Akkumulátorok feltöltve
Néhány nappal ezelőtt még úgy hírlett, mire az IMF delegációja Budapestre érkezik, a miniszterelnök szabadságra megy; szíves közlése szerint feltöltendő lemerült akkumulátorait.
Népszava vélemény: Akkumulátorok feltöltve

Ehhez képest azt látjuk, hogy Orbán Viktor itthon maradt, s ráadásául hiperaktív állapotban éppen most veszi sorra azokat a "partnereit", akikkel látványosan értékelni óhajtja az utóbbi két évben megtett kormányzati intézkedéseket, illetve kijelölni a közeljövő céljait. Kezdte a sort a pártszövetség másik alakulatának vezetőivel - hiszen a Fidesz-elefánt, mint tudjuk, a KDNP-egérke világnézeti iránytűjét használja, miközben együtt dübörögnek a Kánaán felé vezető úton. Semjén és Harrach urak lelkesen vissza is igazolták az együttműködésben rejlő politikai felhajtóerőt, és kifejezték töretlen bizodalmukat a további munkasikerek elérésében. Nem volt ez másként a kereskedelmi és iparkamara népes grémiumával folytatott következő eszmecserén sem: ott megtudhattuk, hogy a kormány és személyesen Orbán Viktor jótéteményei már eddig is fellendítették a honi cégeket, s ha minden így megy tovább, a kis és közepes vállalkozások szárnyalását semmi nem állíthatja meg. A dicsőségszemle utolsó állomásához e héten a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen érkezett el a miniszterelnök; ahol már kertelés nélkül kijelentette, hogy az ország pénzügyi stabilitása elvitathatatlan tény, mi építjük a XXI. század világraszóló mintagazdaságát, s bár hallani még panaszos hangokat, de közben vegyük észre, "dől a pénz az országba".

 

A teljes írást elolvshatják a nepszava.hu-n.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    *    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.