Népszava Online: A Duna-menti beteg
A Magyarországgal szemben alkalmazott "kettős mérce" fárasztóan hamis panasza, meg a legnyilvánvalóbb kormányzati anomáliák makacs letagadása felingerli a megfigyelőket.
Népszava Online: A Duna-menti beteg

Sziszifuszi gyötrelem ma a kormányzati kommunikációban dolgozni. Alig fogalmaz meg az ember egy fáradtságos reflexiót mondjuk a Freedom House jelentésére - amely megállapítja, hogy a magyarországi demokrácia állapota "két éve kirívó romlást mutat" - máris kaphatja össze magát az Economist legújabb lesújtó elemzésének megválaszolására.



A hivatalos propagandisták igyekezete azért sajnálatra méltóan reménytelen, mert bár folyamatosan igyekeznek - úgymond - tájékoztatni a külföldi politikusokat és médiamunkásokat a magyar munkasikerekről, a megcélzott személyek és fórumok valahogy mégis megtudják az igazságot. Tegyük mindjárt hozzá: nincs is szükségük fáradtságos oknyomozásra - a hiteles adatok és információk ma már közkeletűek. Nemzetközi szakértőcsapatok folyamatosan elemzik a magyar gazdaság mutatóit, a jogállami intézmények körülményeit, a sajtószabadság korlátait; és a szomorú tényektől nem hagyják eltéríteni magukat.

 

Nem elég, hogy naponta érkeznek hozzájuk a legelképesztőbb hírek akár a parlamenti törvénygyár újabb és újabb abszurd termékeiről, akár a jobboldal korifeusainak egyre elképesztőbb szavalatairól - vagyis az igazi kettős beszéd legszebb példáiról -, mindezt az erre szakosított kommunikátorok legott letagadják, illetve valami nem létező, pozitív keretben interpretálják. A szüntelen csúsztatások, mellébeszélések és konkrét hazugságok rég megfeküdték a Nyugat gyomrát; egyszerűen utálják, hogy a kétszer kettő minálunk még véletlenül se négy, hogy minden állítás és ígéret szavatossága kérészéletű, hogy a különböző kormányzati magyarázatokról rendre lesír, milyen hamis hivatkozásokra épülnek, miként ferdítik el a valóságot.
 


Ez az államtitkársági rangra emelt kommunikáció legfőképpen azért kontraproduktív, mert minden további nélkül hülyének néz mindenkit. A hazai nyilvánosságot éppúgy, mint a külhonit. Előbbivel könnyebb a dolga, mert "a magyar emberek" túlnyomó többsége nem foglalkozik szakmaszerűen a politikával és a gazdasággal, ezért sokféle módon félrevezethető. Mindenekelőtt persze a kormányközeli média révén, amely a hívek táborát egyfajta információs karanténba zárja; amiről nem beszél, az számukra nem létezik, ami pedig létezik, annak csak egyoldalú értelmezését kapják.
 


A külföldi közvéleményt azonban ezzel a metódussal nem lehet megdolgozni, minthogy az a sajtónyilvánosság a saját forrásaiból táplálkozik. Egyebek között diplomaták jelentéseiből, a nemzetközi szervezetek itteni munkatársainak "szíves közléseiből", a hozzánk akkreditált tudósítók munkájából. És ők - a magyar kormányzati felelősök minden ellenkező híresztelése ellenére - igenis ellenőrzött értesüléseket továbbítanak.



Horribile dictu: olykor pontosabban ismerik a kényes információkat azoknál, akik az elferdített változatot próbálják eladni nekik. Ráadásul tudomásul illene venni, hogy a világlapok áttekintő, összegző helyzetjelentései nem egy-egy újságíró netán szubjektív megérzései alapján, hanem professzionális csapatmunkával készülnek. Ezért a mégoly tömör elemzések is olykor meglepő lényeglátással utalnak mindazokra az összefüggésekre, amelyek messzebbről nézve talán még nyilvánvalóbbak.
 

Jó példája ennek az Economist legutóbbi cikke: "Betegség a Dunánál".



A beszédes cím alatt az olvasó kíméletlen áttekintést kap arról, hogyan kapcsolódnak egybe Magyarországon a rossz gazdasági tendenciák a korrupcióval, meg azzal az oligarcha-építéssel, amelyet a Fidesz hajt végre, s mindez miként jár együtt az erősödő rasszizmussal, a gáttalan gyűlöletbeszéddel, s általában a radikális szellemiség előretörésével. Az Economist természetesen utal a Horthy-kultusz feltámasztására, a Nyírő-temetés körüli botrányra, szélsőjobbos írók tantervi befogadására. És nem mellesleg, hanem világos célzattal említi, hogy a kutatások szerint Magyarország épp azt a fiatal generációt készteti kivándorlásra, amelynek munkájára a legnagyobb szüksége volna.

 

A teljes írást a Népszava Online-on olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    +    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.