Népszabadság vélemény: Váltsunk kormányt!
A legutóbbi felmérés szerint a megkérdezettek 56 százaléka a kormányváltást részesítené előnyben. Ez valamivel nagyobb többség annál az 52,73 százaléknál, amely kétharmados parlamenti többséget adott a Fidesznek.
Népszabadság vélemény: Váltsunk kormányt!

1950-ben az akkor híres humorista a következő táviratot adta fel (vagy nem adta fel, de már a pletyka miatt is kitelepítették, túl jó volt a poén): „Joszif Visszarionovics Sztálin, Kreml, Moszkva. Rendszer nem vált be. Tessék abbahagyni! Királyhegyi.” Az üzenet ma is hasonló, az ország zöme köszöni, de nem kér Orbán Viktor reformjaiból, még a rezsicsökkentéssel együtt sem, ami kissé meglepő lehet azoknak, akik szerint a birka nép csak saját hasznát lesi, és arra szavaz, aki tíz forinttal többet ígér.

 

Az emberek azonban nem birkák, még ha néha viselkednek is úgy, mint a birkák szoktak. Az elmúlt három évben a zsebükből is inkább kivettek, mintsem tettek volna bele, ám nekik nemcsak zsebük van, de tisztességük és közérzetük is. A helyzet odáig romlott, hogy megkockáztathatjuk a feltételezést, miszerint Orbán választási veresége nyomán azoknak a zöme is fellélegezne, akik a Medián kérdezőbiztosaival beszélve a Fidesz-kormányzás folytatását nevezték a kívánatosabb alternatívának.

 

Az írás folytatása a nol.hu-n folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
2    -    7    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.