Népszabadság vélemény: Évforduló
Ez a három év úgy elröpült, mintha harminc lett volna. 2010. április 25-én vált bizonyossá a kétharmad. Azóta a Fidesz fenekestül felforgatta az országot, csinált belőle egy vezetője elképzeléseinek megfelelő helyet: működésképtelent, illetve olyat, amelyet csak ő tud működtetni.
Népszabadság vélemény: Évforduló

Szaddám Huszeinről mondták, hogy olyan, mint a gótikus boltív középső köve. Ha kiütik a helyéről, összedől az egész építmény. (Ebben az esetben Irak. És tényleg összeomlott, tíz év után is romokban áll.)

 

Így vagyunk mi Orbán Viktorral és a vele való nemzeti egyetértés rendszerével. Azzal a rendszerrel, amelyben a minisztériumi vezetői ülések előtt elveszik a résztvevők mobiltelefonját. Amelyben valaki hangosan kiabál, hogy a szomszédok jól hallják: „Mocskos kommunisták, dehogy adom nektek a kopogtatócédulámat!” Közben pedig az ajtó résén kitolja az egész családét az ellenzéki jelöltre kitöltve.

 

Az új Magyarországon az orvos, a tanár, a tévés szerkesztő, de még a BKV-s buszvezető, sőt a bozótot vágó közmunkás is kétszer körülnéz, mielőtt megengedne magának egy keserű megjegyzést.

 

Az írás folytatását a nol.hu-n olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    -    0    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.