Népszabadság: Más világ
Nem elég nekünk a katasztrófa, van ahhoz mérhető borzalom más is. Afféle kellemetlen hozadékként ismét betekinthettünk Pintér Sándor belügyminiszter lelkivilágába. Jaj nekünk!
Népszabadság: Más világ

Sokat elárul ugyanis a katasztrófavédelemért is felelős tárca vezetőjéről, az emberről magáról az, ahogy mérleget vont a rendkívüli helyzetről, miközben annak elhárítása még javában zajlott.

 

Pintér Sándor világában a vész idején helyénvaló azoknak a felelőtlenségéről beszélni, akik fél napja vesztegelnek autójukba zárva félelmeikkel, magányosan, étlen-szomjan. Az ő világában nemcsak szégyent nem ébreszt, még cseppnyi zavart sem okoz, ha úgy ítélkezik a bajbajutottakról, hogy aközben százszámra várnak még mindig az általa felügyelt szervezetre, mindhiába. Nála helyénvaló az autósokat szidni olyankor, ha az emberek bizalma elporlad a reménytelenségben, mert hiába várják a segítséget, hiába az arra hivatott állami szerveket, azok nem, az istennek sem akarnak valamiért megérkezni.

 

Az írás folytatását a nol.hu-n olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    +    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.