Nem Brüsszel miatt kellene változtatni az oktatási törvényeken
Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa és Orbán Viktor oktatáspolitikája Magyarországgal és magyarokkal megy szembe. Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: nem Brüsszel kedvéért kell változtatni az oktatáspolitikán, hanem Magyarország érdekében - írja az Eduline.hu.

Elmondta: az MSZP nem örül annak, hogy Brüsszelbe hívták az oktatási államtitkárt, hogy az Európai Bizottságban adjon választ a magyar közoktatási, valamint felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban felmerült kérdésekre.

 

Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy Magyarország uniós vállalásai közé tartozik a széles tömegeknek biztosított felsőoktatás, és a lemorzsolódás megakadályozása is.

 

Kunhalmi Ágnes szerint az elmúlt másfél év oktatáspolitikai intézkedései szembemennek ezekkel a vállalásokkal. Példaként a tankötelezettség felső korhatárának 16 évre csökkentését említette.

 

Az ellenzéki politikus hozzátette: ha egyszerre rontják le az alsó-, közép- és felsőfokú oktatást, az nemzetgazdasági katasztrófához vezet. Hangoztatta: a szocialistáknak kell majd kárt menteni, és újra méltányos, hozzáférhető és finanszírozható oktatáspolitikát kínálni.

 

A felsőoktatás kapcsán úgy vélekedett, hogy elsősorban a diplomák használhatóságát kell biztosítani. Álláspontja szerint ahhoz, hogy a jó oktatáspolitika pozitív hatásai érezhetőek legyenek minimum 10 év kell, míg tönkretételéhez 2 év is elegendő.

 

Andrulla Vasziliu EU-biztos pénteki brüsszeli megbeszélésén egyetértésre jutott Jávor Andrással, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkárával, hogy Hoffmann Rózsa oktatási ügyekben illetékes államtitkár Brüsszelbe utazik, hogy megvitassa az Európai Bizottságban a magyar közoktatási, valamint felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban felmerült aggodalmakat.

A teljes cikket az eduline.hu-n olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
4    +    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.