Baloldali.hu - A társadalom baloldalának
A társadalom baloldalának
A társadalom baloldalának

Lengyel László: Orbán Viktornak nincs helye a nyugati asztalnál

Magyarország  ─   Vélemény  ─   2022. november 27. 11:26   ─   2022. november 28. 11:30

Lengyel László: Orbán Viktornak nincs helye a nyugati asztalnál
Lengyel László közgazdász-politológus szerint z orosz-ukrán háború időszakában Magyarország nem együttműködő szövetséges, nem segítő közvetítő, hanem vétófenyegetéseivel állandó akadályozója az együtt döntésnek.



A Bach-korszak abszolutizmusa idején a megfontoltak és a kitartóak ragaszkodtak az 1848-as alkotmányos törvényekhez, a Kádár-rendszer idején az 1956-os követelésekhez, majd a reformerek 1968 szelleméhez. Most, a személyes autokrácia idején türelmesen, de törhetetlen kell kitartanunk 1989 alkotmányos jogállami, többpárti parlamenti demokráciája és szociális piacgazdasági törekvései mellett. 
 
Elődeink tisztában voltak azzal, hogy 1848-49-ben vagy 1956-ban mennyi és milyen hiba, mulasztás történt, mit tettek volna másként, ahogy mi is ismerjük az 1989-es rendszerváltozás és az azt követő évek számtalan tévedését, de mindez nem változtat azon, hogy 1848, 1956, 1989 eszméi és gyakorlatai vittek a jó és helyes történelmi irányba, a fejlett világ, Európa felé, s az ezeket leverő, visszafordító ellenforradalmak és ellen-reformok a magyar nemzet érdekeivel és értékeivel ellentétesek, nyílegyenesen történelmi zsákutcába vezetnek. 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben mi magyarok nemcsak magunkért, hanem világeszmékkel harcoltunk másokért, a szabadságért és a demokráciáért. A magyar ügy Európa és a világ ügye volt, magyarnak lenni büszkeség. A mai tekintélyuralmi Magyarország megtagadja szolidaritását a szabadságukért küzdőktől, példát mutatunk arra, hogyan változik a nemzeti érdek nemzeti önzéssé, az adott szó szószegéssé, a becsület becstelenséggé, a szövetség ellenségességgé. Ismét Európa s a világ ügyévé, negatív példájává lettünk. Ránk mutatnak: ilyen ne légy! Magyarnak lenni szégyen.
 
A személyes tekintélyuralom fokról-fokra, lépésről-lépésre rombolta le a rendszerváltó rendszer parlamentáris demokráciáját és alkotmányos jogállami ellensúlyait, épített fel egy mindenhová behatoló és függőséget teremtő, túlközpontosított, szuverenista nemzetállamot, személyes gazdasági birodalmat és uradalmat. A rendszerváltással lassan, de mégis nyíló, európai értékek felé forduló társadalmat visszazárta az etnikai, faji, vallási és szociális előítéletek, az állami fenyegetéssel és karaktergyilkosságokkal alátámasztott kultúrharc falai közé. A tartós és szilárd politikai, gazdasági, ideológiai rendszerré összeálló Orbán-rendszer, amelynek sikerült magába olvasztania a Horthy-, a Szálasi-, a Rákosi- és a Kádár-rendszerek negatív hagyományait, társadalomvezérlési és tömegmanipulációs megoldásait, megalkotta a maga centrális erőterét, függővé tette magától valamennyi erős társadalmi, gazdasági csoportot, sikeres egyeduralmat teremtett.
 
Mindez azonban nem következhetett volna be, ha a politikai osztály ellenzékbe szorult része képes lett volna szembenézni és leszámolni nemcsak egy kormány, hanem egy rendszer vereségéhez vezető hibáival, sőt, bűneivel, megszabadulni hiteltelen vezetőitől, s példát mutatni a megújulásra. Ám az ellenzéki politikai elit választásról-választásra romlott, egyre inkább elvesztette kapcsolatát a társadalommal és a valósággal, önérdekű, kormányképtelen, erőtlen és hiteltelen örök vesztessé vált. Képtelen volt, s ma még inkább képtelen az együttműködésre, vezető személyek kinevelésére, célok kijelölésére, reformprogramok előállítására. A gazdasági elit megalkudott a hatalommal, a rendszerváltó szellemi elit kifelé menőben, s új, világképet, ideológiát adó szellemi elit nincs a láthatáron. A rendszerváltó médiaelit összetört, a független sajtó zászlóshajóit elsüllyesztette a hatalom. 
 
Súlyos felelősség terheli a nyugati – mindenekelőtt a német és az amerikai – nagyhatalmakat, az Európai Uniót és a NATO-t, amelyek szeme láttára, minden komoly beavatkozás nélkül épülhetett ki egy Nyugat-, és ezen belül Európa-ellenes tekintélyuralom. Ez a végzetes elnézés, amely nemcsak a magyar társadalommal nem törődött, hanem a sajátjaival sem, kisebb-nagyobb önkényuralmi, demokráciaellenes törekvéseket szült Trump Amerikájától Kaczyński Lengyelországáig. A populista, nemzetállami, szuverenista, protekcionista irányzat belülről ássa alá a liberális demokráciákat a kívülről fenyegető tekintélyuralmi rendszerek árnyékában. A demokráciák tragédiája nem az, hogy nem keresték és találták meg a büntető intézkedéseket az önkényuralmi törekvésekkel szemben, hanem hogy sem szellemileg, sem intézményesen, anyagilag nem voltak igazán képesek megreformálni a liberális világrendszert, nem ültették el, nem védték és támogatták az 1989-es demokráciák és a jogállamok intézményeit, a nyugatos reformereket és demokratákat. Képtelenek voltak szavakon és sajnálkozáson túl érdemi támogatást adni a civil szervezeteknek, a független sajtónak, bizonyítani, hogy az európai demokráciák nem hagyják cserben azokat, akik joggal s okkal számítanak rájuk. 
 
Európa 2019-től elindult egy közös fejlesztési célrendszer és az Európai Unió egységesülése felé. Az egymással összeérő és külön-külön is megrendítő krízisek – a világjárvány, az orosz-ukrán háború, a klíma- és az energiaválságok – egyszerre hatottak és hatnak centrifugálisan és centripetálisan Európára és a szélesebb értelemben vett Nyugatra. Eddig a válságok inkább összehozták, közös cselekvésre ösztönözték Amerikát, Európát és Ázsia demokráciáit, és a politikai folyamatok centripetálisan hatnak. Igaz többnyire késve, felemásan, saját hibáikból kimászva próbálja megoldani Amerika és Európa a válságait, de a közös járványellenes és vakcinapolitika, a klímaváltozás elleni együttes védekezés, Ukrajna igazságos háborújának közös támogatása és valamiféle összehangolt energiapolitika felé tartunk. A G20 találkozó előkészítése során Németország, az ott folytatott tárgyalásokon Amerika is „folyosót nyitott” Kína felé, amelyen valamennyi nyugati nagyhatalom átment. Elindult az olvadás. Egy koordinált közös hidegháború helyett „felelős versengésben és nyílt kommunikációban” megvalósuló nyugati Kína-politika felé tartunk.
 
Magyarország elszigetelődött. Miniszterelnöke és külügyminisztere szoros orosz kapcsolataik miatt biztonsági kockázatot jelentenek a NATO-ban, az Európai Unióban és a visegrádi együttműködésben. Az orosz-ukrán háború időszakában Magyarország nem együttműködő szövetséges, nem segítő közvetítő, hanem vétófenyegetéseivel állandó akadályozója az együtt döntésnek. Azzal, hogy a Fidesz kizáródott az Európai Néppártból és nem tagja egyetlen frakciónak sem, a miniszterelnök-pártelnök nem vehet részt az Európai Tanács döntéseinek előkészítésében. Orbán Viktornak nincs helye a nyugati asztalnál. Meddig kormányozható úgy Magyarország, hogy vezetője politikai, gazdasági és katonai válság idején el nem fogadott személy a szorossá váló nyugati együttműködésben? A másik lehetséges tárgyaló, az MNB elnöke. Matolcsy Györgynek kinevezése óta nincs érvényes kapcsolata az EKB, a FED és a nemzetközi pénzügyi intézmények vezetőivel.
 
A magyar állam egészét, intézményeit és szabályrendszerét behálózzák a hatalmon lévők magánérdekei és érdekeltségei. Mivel az intézményeket és a szabályokat a jövőben is a maguk érdekei szerint használják, félő, hogy az EU végre elinduló, minden jogállamot számonkérő kísérlete a rendszer egészének megkérdőjelezése nélkül, sikertelen marad. Ezért az európai pénzek csökkentése, felfüggesztése mellett/helyett célszerű lenne a társadalmat nem, de a rendszer képviselőit érintő európai/amerikai Magnyickij-törvény alkalmazása (számlák befagyasztása, villáik, jachtjaik lefoglalása stb.) a rendszer oligarchái – Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és mások – ellen. Az EU és/vagy az USA e döntéseivel szemben nem lehetne hivatkozni a magyar nemzet, az állam érdekére, s világos üzenet lenne a magyar választók számára, hogy valódi ellenségei, a válság okozói, nem Brüsszelben vagy Washingtonban, hanem magyarországi kastélyokban ülnek.
 
Magyar tragédia, hogy nincs egységes ellenzék, és az ellenzéknek nincs hiteles és kormányképes hazai és nemzetközi képviselője. A pártok az elmúlt évtizedben megosztott sérelmi ellenzéket játszottak, egységes reformellenzék helyett. Ellentétben a 80-as évek végének ellenzéki és független csoportjaival, amelyek reformprogramokkal álltak elő, a 2010-es években mindig a rendszer ura diktálta a politikai napirendet. A sérelmi és túlígérő ellenzékiek immár az önkormányzatok szintjén is szembefordultak egymással, így kockáztatva, hogy az ellenzéki fővárost és nagyvárosokat is elveszítik. Nem jött létre a Szabad Városok Szövetsége, s nem alakult ki belső ellenállás a hatalompárton belül.
 
A képzett, magasabb jövedelmű, középosztályos, nagyvárosi Pannónia szavazói 2019 óta türelmes-türelmetlen várakoznak. Várják, mikor döbbennek rá az elnyomorított Hunnia választói, hogy az általuk választott rendszer ellenük van. Várják az európai lökést. Várják, hogy hozzájuk méltó ellenzék szülessen. Újabb 1989-re, rendszerváltásra várnak.