Baloldali.hu - A társadalom baloldalának
A társadalom baloldalának
A társadalom baloldalának

Lakner: A Fidesz abszolúte nevezhető szélsőjobboldali pártnak, és még nem értük el a szakadék mélyét

Magyarország  ─   Vélemény  ─   2022. október 29. 22:46   ─   2022. október 29. 22:50

Lakner: A Fidesz abszolúte nevezhető szélsőjobboldali pártnak, és még nem értük el a szakadék mélyét
A Jelen című hetilap főszerkesztője a Fideszt szélsőjobboldali pártnak tartja. A Népszava interjúja a politológussal:



– Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án rendhagyó módon vidéki helyszínen, Zalaegerszegen mondott beszédet, zárt körben, kordonoktól védve. Budapesten viszont sok tízezer ember tüntetett a kormány ellen, igaz, a demonstrációt nem ellenzéki pártok, hanem diákok szervezték. Politikai szempontból mi a mérlege a nemzeti ünnepnek?
 
– Ritkán fordul elő október 23-án, hogy a fideszes kormány teljesen feladja a fővárosi utcákat. Minden tiszteletem azoknak, akik megszervezték a valóban impozáns budapesti demonstrációt, és azoknak is, akik kiálltak az ügyükért. Nem lehűteni szeretném a lelkesedést, csak emlékeztetni arra: ilyet azért már láttunk. Korábban is tartottak nagy tömegrendezvényeket – az oktatás szereplői voltak a legaktívabbak az önszerveződésben –, de ezek nem bővültek tovább átfogó közéleti keretté, nem váltak a rendszer ellensúlyává.
 
– A tiltakozások folytatódnak.
 
– Ami nagyon pozitív. A polgári engedetlenség új elem: közalkalmazásban lévő emberek vállalták a hátrányos következményeket, kölcseys tanárokat ki is rúgtak az állásukból. A kormány lecsapott az ellenállás gócára. Kérdés, hogy a drasztikus intézkedés milyen hatással lesz az érintettekre. Egyik részről van egy 60-80 ezres tüntetés, másik részről a kormányzati fenyegetés: „ha sokat ugráltok, akkor az állásotokat is elveszítitek”. Ezeknek az üzeneteknek a versengése zajlik a magyar társadalomban. Eddig mindig az igazodás kényszere kerekedett felül.
 
– Annak látja jeleit, hogy az ellenzék kezdene magához térni a választási vereség után?
 
– Egyelőre nem. Az ellenzéken van a bizonyítási teher. Az ellenzéki pártok – akár szeretik ezt hallani, akár nem – nagyon komoly hitelességvesztésen mentek keresztül. Szinte a nulláról kell az irántuk való bizalmat újjáépíteni, magától ez nem fog az ölükbe hullani. Bizonyítaniuk kell, hogy lehet számítani rájuk, képesek hitelesen képviselni a társadalom Fidesszel kritikus részét. A közvélemény-kutatási adatokkal bajban vagyunk, mert borzasztóan ritkán készülnek…
 
– …az IDEA Intézet nemrég publikált egyet, ennek alapján a Demokratikus Koalíció népszerűsége a biztos pártválasztók körében elérte a 20 százalékot. Mi következik ebből?
 
– Szerintem nem sok minden. Pillanatnyilag van egy 50 százalékos Fidesz, és valahol egy másik számrendszerben jön mögötte az ellenzék. Tehát az a helyzet továbbra sem állt elő, ami 2010 előtt megszokott volt, hogy van két nagyjából hasonló méretű, a politikai váltógazdaság logikája szerint egymással versengő tábor. 2010 után történtek már dominanciakísérletek az ellenzéki oldalon, most a DK részéről látunk hasonlót. Nincs ezzel semmi probléma, így működik a politika. Ha a DK elérte a 20 százalékot – én azért szívesen megnéznék más kutatásokat is –, akkor alkalmas lehet arra, hogy az ellenzék vezető erejének szerepére törjön, de még nagyon távol vagyunk attól, hogy bárki a Fidesz kihívójának mondhassa magát.
 
– Orbán szerint a baloldal – amely lesajnál „bennünket, vidékieket” – nem érti, hogy „Budapest nem azonos az országgal”. A Zalaegerszegen elmondott beszéd a nyitánya lehet egy fideszes kampánynak, amely a főváros és a vidék közötti ellentéteket akarja kiélezni?
 
– Tulajdonképpen ez folyamatosan zajlik, ráadásul még van is alapja. A Policy Solutions vizsgálata plasztikusan kimutatta, milyen értékrendbeli különbségek alakultak ki város és vidék között. Ha valaki elemzi az amerikai vagy a lengyel választások eredményét, hasonló különbségeket fog találni. Magyarországnak az a sajátossága, hogy az ellentét nem képeződik le két nagy politikai blokkban. Nálunk furcsa kiegyensúlyozatlanság jött létre: a Fidesszel szemben csak egy töredezett izé van,
 
 
amelynek még a közös nevét se sikerült megtalálni.
 
 
A Fidesz tudatosan törekszik arra, hogy a város és vidék közötti ellentétet politikai identitássá formálja, ellássa a híveit ideológiai kapaszkodókkal, felkínálja nekik az együvé tartozás érzését. Persze, ennek az identitásnak meghatározó eleme az autoriter politizálás, amely Orbán Viktor személyében nyeri el értelmét. A túloldalról hiányoznak az identitáselemek, és ez óriási versenyelőnye a Fidesznek.
 
– A Budapester Zeitungnak adott interjújában Orbán Viktor közölte, hogy „kénytelenek vagyunk feláldozni” a (szélsőjobboldali) „AfD-vel való kapcsolatokat a lehető legjobb kormányközi kapcsolatok oltárán”.
 
– Miközben máskor éppen a fordítottja történik, a magyar kormány ideológiai kapcsolatok miatt áldoz be kormányközi kapcsolatokat. Orbán úgy szokta fogadni a hozzá közel álló szélsőjobbos figurákat – ilyen például a holland Wilders vagy korábban az osztrák Strache –, mintha miniszterelnökök lennének, de ideológiai okokból nem ápol kapcsolatot olyanokkal, akik hazájukban meghatározó politikusok, és akikkel Magyarország érdekében tárgyalnia kellene.
 
– Másokkal együtt ön már 2017 végén arról beszélt egy konferencián, hogy a Fidesz elindult a szélsőjobb felé. Elért odáig? Nevezhető szélsőjobboldali pártnak a Fidesz?
 
– Szerintem abszolút nevezhető annak. Történelemszemlélete, sok tekintetben a kisebbségekhez való viszonya, konteós nézetei alapján a szélsőjobboldalhoz tartozik. Az összeesküvés-elméleteket a Fidesz a menekültkérdéssel tette magáévá és a kormánypolitika részévé. Kováts Eszter politológus könyvéből, amely a német és a magyar gendervitákat vetette össze, kiderül, hogy LMBTQ-ügyekben az említett AfD liberálisabb a Fidesznél.
 
– Működését tekintve azért mégsem úgy képzelünk el egy szélsőjobboldali pártot, amilyen a Fidesz.
 
– A Fidesz nagyon gyakorlatias viszonyban van a hatalommal, annak megtartásával. Nem fognak barnainges seregek vonulni az utcán. Orbán Viktor tudja, hogy a magyar társadalomnak elemi igénye van a biztonságra. Nem akar felfordulást, a biztonságigényt kapcsolja össze a szélsőjobboldalisággal: azért kell az idegeneket távol tartani, hogy a megszokott viszonyaink fenntarthatók legyenek. A már belakott világunkat egyedül ő szavatolja. 
 
 
Az igazán rémisztő az, hogy a szélsőjobboldali eszmék a mai Magyarországon már politikai centrumot jelentenek. 
 
 
Ha valamitől érdemes megijedni, akkor ettől.
 
– Nyakunkon az újabb fideszes „nemzeti konzultáció”, bombás plakátok és hirdetések lepték el az országot. A „brüsszeli szankciókat” kárhoztató grafikai megoldás egészen brutális.
 
– Az biztos... Mindig van egy kívülről támadó ellenség, és Orbán Viktor az, aki megvédi a magyarok biztonságát. Teljesen mindegy, hogy a külső ellenség Soros György, Brüsszel vagy Zelenszkij. Bárkit és bármit be lehet oda helyettesíteni. Most éppen egy „szankciós bombát”. Komoly propaganda folyik annak érdekében, hogy az emberek ne kérdezzék meg: mégis miért is vannak szankciók? Nem azért, mert egy ország megtámadott egy másikat? És miért is lenne nekünk érdekünk, hogy a háború a mostani állapotában érjen véget, Oroszország pedig a megszállt ukrán területek révén több száz kilométerrel közelebb kerüljön a magyar határhoz? A plakátokon lévő bombák vizuálisan is kitakarják ezeket a kérdéseket.
 
– Még ez is bejöhet a Fidesznek?
 
– Messze nem értük el a szociális szakadék mélyét, a súlyos rezsiszámlák csak ezután érkeznek. A Fidesz nagyon keményen dolgozik azon, hogy az elégedetlenség ne a kormány, hanem a külső ellenség felé forduljon. A tapasztalat mégis az, hogy válságban az emberek egy idő után haragudni kezdenek a saját kormányukra.
 
– Elkoptatott, de kihagyhatatlan kérdés: mire tippel, megkapjuk az uniós pénzeket?
 
– Nincs ennél fontosabb kérdés szerintem. Rengeteg, a témához nálam sokkal jobban értő emberrel beszélgetek, de senki nem tud biztosat mondani. Tényleg csak tippelni lehet. Hajlok arra, hogy valamennyi pénz érkezni fog, de sokkal nyögvenyelősebben, mint bármikor korábban. Emiatt viszont tovább erősödhetnek a Fidesz-rendszer elnyomó funkciói. Nem nyílt erőszak alkalmazásra gondolok, hanem arra, hogy fokozatosan csavarnak egyet az egzisztenciális szorításon. Azt, amit ma a tankerületek művelnek, már ennek tulajdonítom. Az oktatás és az egészségügy nem véletlenül került a Belügyminisztériumhoz.
 
– Éles váltás a végére: két és fél éve alakult meg a Jelen hetilap, amelynek ön a főszerkesztője. Ennyi idő elteltével már biztosan kijelenthető, hogy sikerült gyökeret verniük a sajtópiacon?
 
– Majdhogynem hihetetlen ilyen időkben, de úgy tűnik, hogy igen. A közelmúltban a printnek és az online-nak is új fazont adtunk, más új dolgokkal is próbálkozunk, például kétféle hírlevelet indítottunk, egycikkes vásárlási lehetőséget is biztosítunk a honlapunkon. Igyekszünk az újság ismertségét úgy növelni, hogy nincs pénzünk nagyszabású hirdetési kampányokra. Ellensúlyozni próbáljuk, hogy a választás után a kritikus gondolkodást igénylő közönség erőteljesen elfordult a politikától. Csak akkor tudunk másfajta ismereteket közvetíteni a világról, ha minél többen megveszik az újságot, olvassák a fizetős online felületeket. Máskülönben az információ is kevesebb lesz, az emberek még inkább bezáródnak a saját köreikbe. Ha nem állunk ki saját magunkért, helyettünk senki más nem fogja megtenni. Nem hiszek abban, hogy ennek a rendszernek lenne olyan szavatossági ideje, aminek a lejárta után biztosan megbukik. A folyamatot nekünk kell befolyásolni és felgyorsítani, feltámasztani a demokrácia iránti igényt.
 
Névjegy
 
Lakner Zoltán 1975-ben született Budapesten. 1998-ban politológusként végzett a Miskolci Egyetemen, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szociálpolitikát tanult. 2003-ban lett az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociálpolitikai Tanszékének oktatója. 2001-től a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület elnökségi tagja. 2003–2010 között a Vision Politics elemzője volt. 2016-ban lett a 168 Óra hetilap újságírója és főszerkesztő-helyettese, onnan távozó kollégáival 2020-ban alapította meg a Jelen hetilapot, amelynek ő a főszerkesztője.