A publicista szerint „a magyar politikai elit szocializációs problémái miatt retteg attól, aki kérdez. És utálja. Egyébként pedig a hatalom megtartásának biztosítékát látja a nyilvánosság kolonializációjában. A magyar politikus fél az újságírótól, fél a saját szavaitól, fél mindentől, amit nem automatikus nyalakodásra, bazsalygásra rendeztek be. Egyszer talán érkezik egy felvilágosult kormány, amely a média elfoglalása helyett esetleg a jó kormányzásban látja a siker zálogát, ám erre egyelőre semmiféle jel nem mutatkozik.”
„Pedig jó tudni, hogy ez a történet nem (csak) Krizsó Szilviáról, Mészáros Antóniáról vagy Bogár Zsoltról szól. Főként nem Süveges Gergőről vagy Veiszer Alindáról. Csupán arról a szellemről, amely uralja a magyar politikát. A hűség ma az értékmérő a közigazgatásban, a közszolgálati médiában, de még kisvárosok művelődési házainak vezetői posztjain is. Képtelenségnek tetszik, hogy ne jöjjön el az a nap, amikor esetleg a tudás és a jellem lép a helyére. Ám addig is, akik e történetben Krizsó Szilvia nevét be tudják helyettesíteni Papp Dánielével vagy Rákay Kálmánéval, azoknak Schmitt Pál az álmok elnöke, s Polt Péter az ideális főügyész” – írja Pető Péter.
A teljes cikket a Népszabadság online-on olvashatja.