Kevés
A Milla – kétes sikerrel – alternatív köztársasági elnököt választott, a Magyar Szolidaritás Mozgalom pedig demonstrációt szervezett az elmúlt héten. Utóbbi nemcsak céljait, de méretét nézve sem lett egy békemenet. Megcibálták a mozgalmat az elmúlt hónap vitái, mégis a fő kérdés az: összeérnek-e az olykor egymással is rivalizáló, komoly-komolytalan, ellenzéki hangütésű civil kezdeményezések - írja a 168 óra Online.

Árok szűk hónapja bejelentette: lemond tűzoltó-szakszervezeti tisztségéről, hogy pártjával, a Szövetség az Egységes Magyarországért (SZEM) alakulattal nekivágjon a 2014-es voksolásnak, ő maga pedig indul a SZEM tisztújításán. Mire a Szolidaritás három társelnöke – Székely Tamás, Székely Sándor és Kónya Péter – rövid úton kizárta a negyedik vezetőt, Árok Kornélt. Mondván: ha a mozgalom koordinátorait arra kérték, aktív szerepet egyetlen pártban se töltsenek be, miért ne várhatnák el ugyanezt a társelnöktől? Árok visszavágott: Kónyáék pontosan tudták, hogy ő a SZEM tagja, s ennek ellenére még 2011 októberében megkérték, a mozgalmon belül ő képviselje a politikai irányvonalat. Szerinte az lett volna tisztességes, ha a Szolidaritásból azután kell távoznia, hogy a SZEM-ben elnyer egy pozíciót.



A kizárásból terjengős vita és adok-kapok lett, a mozgalomhoz csatlakozók a netes világban lamentáltak azon, vajon mennyire demokratikus eljárás, ha az alapítók és a három társelnök a tagok megkérdezése nélkül zárja ki a negyediket. Mivel nem kaptak választ kérdéseikre, huszonhárom megyei, illetve városi koordinátor lemondott. (Kónyáék számítása szerint százhatvanból tizennyolc koordinátor vált ki, jelenleg kilenc-tízezer közötti a csatlakozók száma.)



A Facebookon csoport alakult „Árok Kornél helyett az EMD-tagokat zárja ki a Szolidaritás” néven, mivel elterjedt, hogy az Egymillióan a Demokráciáért egyesület (EMD), amelynek Székely Sándor ugyancsak társelnöke, beépült a mozgalomba.

 

A pletykát nyilatkozataiban Árok is megerősítette: „Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért mozgalomból kiváló EMD maroknyi csapata, 17 ember a stratégiai, létfontosságú pontokon várhatóan a saját elképzeléseit érvényesíti. Elmondták, hogy próbáltak szervezetet építeni. Nem ment nekik, majd felfigyeltek a Péterre és rám, s gerillamarketinggel gyakorlatilag felmásztak a hátunkon.” Utóbb Árok azt is hozzátette, hogy mivel őt párttagsága miatt távolították el, a Szolidaritás körül biztos másfajta politikai erők kezdtek el mozogni. Kritikusai azzal kontráznak, hogy Árok meg jobbikos parlamenti belépővel jár érdekvédeni. Mások szerint a kavarásban titkosszolgálati kezek is ügyködhetnek.

 

A Szolidaritás, bár az ellenzéki pártok nem egyformán rajongtak az ötletért, továbbra is szervezi a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalt (DEKA). Az első fordulóban – várhatóan március végén – oktatási és társadalompolitikai témákban ülnek le a civilszervezetek. Utóbb pedig előkerülnek egészségügyi, a közbiztonsággal összefüggő, a közjogi és alkotmányossági kérdések is. A civilek révén kialakított alternatív programot a második körben egyeztetnék az ellenzéki pártokkal, végül következne a választási felkészülés, az ellenzéki erők összefogása.

 

A teljes cikket a 168 óra Online-on olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
2    +    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.