Kettős Mérce: Ángyán, a Tisztességes Fideszes legendája
Amióta kétharmad a kétharmad és NER a NER, azóta bukkan föl néha valakinek a neve, mint aki “fideszes, de azért jóravaló, még a fidesszel is hajlandó szembemenni”. Az egyik ilyen jelölt Pokorni Zoltán, aki évtizede gondosan ápolja szimpatikus imidzsét, így volt mire épülnie a Hoffmann Rózsával vívott oktatáspolitikai harca kapcsán ennek a felvetésnek.
Kettős Mérce: Ángyán, a Tisztességes Fideszes legendája

Két másik jelölt a de jure nem is fideszes Bús Balázs és Michl József KDNP-s képviselők, szociális munkás és szociális szervező végzettségűek, akik nemmel szavaztak 2011-ben a szabálysértési törvény hajléktalankriminalizációs célú módosítására, és bizony még jelen poszt szerzője is bedőlt ennek. A legújabb reménység pedig Ángyán József, az ember, aki nemmel szavazott a földtörvényre, majd a fidesz frakcióból kilépve Tisztességes Emberek Szövetsége néven mozgalmat indított, azt állítva, hogy „Aki 1990 óta részt vett a kormányzásban, szóba sem jöhet, mert mind sáros, mind összefonódott a többivel”. Amivel őszintén szólva könnyen egyet tudok érteni – de akkor mi a helyzet vajon vele, aki 2006 óta a fidesz listás országgyűlési képviselője, és másfél éven keresztül vidékfejlesztési államtitkára volt?

 

Félreértés ne essék: nem hiszem, hogy aki fideszes, abban ne lehetne jó szándék, vagy őszinte elkötelezettség egy társadalmi problémával kapcsolatban. Ahogy biztos vagyok benne, hogy Pokorni is őszintén szeretett volna egy gyermek- és tanárbarát oktatási rendszert látni, ahogy Bús és Michl valószínűleg sem a gyomrukkal sem vallásos meggyőződésükkel nem érezték összeegyeztethetőnek a legszegényebbek kriminalizálását, úgy biztos vagyok benne, hogy Ángyán is mélyen elkötelezett a földprobléma iránt, ami (pláne lemondásaival nyomatékosítva) attól függetlenül értékelendő, hogy egyetértünk-e velük ezekben vagy sem.

 

De a kérdés nem az, hogy akad-e morzsányi erkölcsi tartásuk ezeknek az embereknek. Amikor arról beszélünk, hogy egy országgyűlési képviselő „fideszessége ellenére tisztességes” (vagy pláne, ha ezt ő maga állítja magáról), akkor ennél tovább kell mennünk. Egy külsős szakpolitikai tanácsadó vagy hivatalnok esetén elégséges mérce lenne az, hogy lelkiismeretesen képviseli az ügyét a végsőkig. Itt azonban az ország legfőbb döntéshozó szervének, a törvényhozó és alkotmányozó hatalomnak a tagjairól van szó, akik tevékenysége legkevésbé sem a saját szívügyükre korlátozódik. Ők döntenek ugyanis minden egyes törvényről és módosításról, ők keltik életre a mindennapjainkat egyre intenzívebben befolyásoló szabályokat.

 

Régóta szerettem volna csinálni egy válogatást a NER legfájóbb törvényhozói cselekedeteiről, ezt most megtettem, és egyből hozzájuk csaptam, hogy a fenti fideszes képviselők miről hogyan szavaztak. Az eredmény lesújtó, lásd a felsorolást a poszt végén.

 

A teljes írást a Kettős Mérce blogon olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    +    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.