Hogy gondolják a rendeleti kormányzást?
Nincs elképzelésük fideszes jogi szakpolitikusoknak arról, konkrétan mire gondolt Kövér László, amikor az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy a kormányzat szélesebb körű rendeletalkotási joggal való felruházását tartaná szerencsésnek - írja a Népszabadság Online.

„Alkotmányos alapjogokat, illetve alkotmányos intézményekkel való szabályozást nem érinthet az sem, ha valóban szélesítik a kormány rendeletalkotási jogkörét. Most nem látszik olyan törvényhozási tárgykör, mely esetén a parlamenti törvényalkotás helyett kormányrendeleteket kellene hozni” – mondta lapunknak a Fidesz egyik ismert politikusa.

 

Az egyik kormányzati szereplő viszont munkatársunknak a Kövér-nyilatkozat kapcsán – szintén konkrétumok ismerete nélkül – azt mondta, általános, húsz-harminc éves folyamat Európában, hogy egyre több szabályozást oldanak meg kormányrendelettel. – Az is elképzelhető, hogy ha bizonyos tárgykörben a parlament helyett a kormány rendeletet alkot, arról utólag az Országgyűlésnek kétharmados döntést kell hoznia. De akkor ez bizalmi szavazásnak minősülne – vázolt egy lehetséges szcenáriót forrásunk. Erre viszont a Fidesz-vezetés egy másik tagja úgy reflektált: nincs ilyen elképzelésről tudomása, „erről eddig nem esett szó” a Kövér László által jegyzett országgyűlési törvényjavaslat kapcsán.

 

A fideszes házelnök nyilatkozata azt érzékelteti, hogy a frakciókkal is szeretne erről egyeztetni, noha az MSZP, az LMP és a Jobbik már tavaly, az Országgyűlés házszabályának a módosítása ellen is tiltakozott, az ellenzéknek már az „sok” volt. Korábban a képviselők négyötödének szavazata kellett a házszabálytól való eltéréshez, azaz: kivételes alkalmakkor és törvényjavaslatok, határozati javaslatok esetén expressz eljárással alkothasson törvényt a parlament. A „négyötöd” mindenképpen garancia volt arra, hogy még a kétharmados többséggel rendelkező hatalom se élhessen vissza a hatalmával, rá legyen kényszerítve, hogy rendkívüli ügyekben párbeszédet folytasson az ellenzékkel.

 

Azzal, hogy a Fidesz úgy módosította a házszabályt, hogy az Orbán-kormány, illetve a mögötte álló Fidesz–KDNP-kétharmad – legfeljebb hat alkalommal egy ülésszak alatt – kétharmaddal eldöntheti, hogy mikor van „rendkívüli helyzet”, éppen a kompromisszumkényszert iktatta ki. Sőt a kormány közvetlenül a zárószavazások előtt beadhat lényegi változtatást eredményező (azaz nem koherenciazavart kiküszöbölő) módosító indítványokat úgy, hogy a zárószavazás előtt már csak záróvitát folytathat róla a parlament.

 

Az ellenzék, az MSZP, az LMP, de a Jobbik is már a házszabály-módosítás megszavazása után azt állította, hogy a Fidesz voltaképp rendeleti kormányzást vezetett be. Az LMP az Alkotmánybírósághoz is fordult, mert megítélése szerint az új házszabály alkotmányellenes, sérti a többpárti demokrácia alapelveit. A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás pedig a „zsebkendőszavazást” idézte fel: az Országgyűlés 1904. november 18-án este – Tisza István első kormánya alatt – úgy fogadta el az ellenzéki képviselők jogköreit szűkítő házszabály-módosítást, hogy Perczel Dezső házelnök a leírások szerint meglengetett egy zsebkendőt, mire a képviselők többsége kíváncsiságból felállt. Ez jelentette akkoriban az igen szavazatot, míg az ülve maradás a nemet, így az ülést vezető elnök kihirdette a javaslat elfogadását.

 

Korábban a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János a házszabály-módosítás kapcsán azt mondta, „vannak olyan helyzetek, amikor 48 óra alatt kell a kormánynak a gazdasági problémákat megoldania. Ma erre a zárószavazás előtti módosítót használjuk. Ennek szeretnénk véget vetni, ezért lehetőséget teremtünk egy különleges eljárásra. A házszabály-módosítás ennyit jelent, és nem többet. Inkább ez, mint a rendeleti kormányzás. Egyébként Nyugat-Európában minden országban bővítik a kormányok rendeletalkotási jogkörét.”

 

Mindazonáltal kormányoldalon az a vélemény: nincs „rendkívüli helyzet”, a parlament ülésezik, ezért nincs szükség „rendkívüli jogrendre sem”.

 

A teljes cikket a nol.hu-n olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
8    -    4    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.