Fidesz Pride
Hát, ennyien voltak. Vannak ennyien. Sőt, lesznek is. Lehet farigcsálni a bérbusz-együtthatóval, meg nyuggerezni és térképészkedni, de attól még sokan voltak. Ha egyszer Orbán megbukik, utána is számolni kell azzal, hogy él itt néhány százezer… ilyen. Egy történelmi egyházat biztosan kitesznek. Ekkora kisebbség elvárásait nem lehet semmibe venni, ugyanúgy számolni kell velük, mint a hétszázezer cigány vagy a félmillió homoszexuális érdekeivel - írja Tóta W. Árpád a HVG.hu-n.

Kik is ők? Mit kívánnak a magyar nemzettől?

 

Kívánságaikat kevéssé artikulálták. Beszédek nem voltak, látszólag a magyar szuverenitásért meneteltek: nem leszünk gyarmat, jobb állva meghalni, mint hanyatt fekve napozni. Ennek a magyarázatnak viszont van egy szembeötlő hubája. Az, hogy az ember, akinek olajarcmását úgy nyújtogatták ezen a felvonuláson, ahogy Kádár Jánosét sohasem, napokon belül felajánlja a szent koronát az IMF-nek. Ennyit biztosan tudnak már a mellette tüntetők, még akkor is, ha abból a végtelenített szakmai hibából tájékozódnak, amely az ellenzéki tüntetést nem találja meg, a kormánypártiról viszont különkiadást készít.

 

Ha komolyan vennénk látható követeléseiket, akkor szinte hallanánk, ahogy kiabálják: Államcsődöt! Hiperinflációt! De tudjuk, hogy simán le fogják nyelni a fegyverletételt, mert valójában nem az érdekli őket. Az csak ürügy.

 

A felvonulók nem ügyekért álltak ki, csak annyit akartak megmutatni, hogy ők a fideszesek, és sokan vannak. Nem kell nagyon szégyenkezniük, mert az ellenzéki tüntetések se voltak ennél sokkal konkrétabbak. Azoknak nem tetszik a rendszer, ezeknek tetszik. Azok nem szeretik Schmitt Pált, ezeknek meg ilyen az ízlésük. Egyik megnyilvánulás sem egy disszertáció. Pláne nem kormányprogram. Ez persze a kormánypárt esetében kissé zavaróbb, mint a partvonalról.

 

A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    -    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.