Budapest ostroma: a fővárosban is jobbra lejt majd a pálya
Az országgyűlési és az európai parlamenti választások jelezték, hogy a baloldalnak a nagyobb önkormányzatok közül néhány megyei jogú város (pl. Szeged és Miskolc) mellett a fővárosban és annak kerületeiben van csak esélye az önkormányzati választásokon.
Budapest ostroma: a fővárosban is jobbra lejt majd a pálya

Előállt hát a fideszes fércmű: a fővárosi választási rendszer, amely alkotmányellenes, ellehetetleníti a város fejlesztéspolitikáját, ellentmondásossá teszi a képviselők feladatát, aránytalanságával másodrendű állampolgárokká silányítja az alsó-középosztálybelieket, de legalább minden eddiginél brutálisabban torzít a Fidesznek.    



Mivel a főváros súlya jelentős a magyar közigazgatásban, ezért a Fidesz korábbi nagyvonalú, az aktuálpolitikai racionalitástól független, a jogállamiságot elsődleges zsinórmértéknek tekintő gyakorlata alapján várható volt , hogy itt is saját érdekei szerint kíván belenyúlni a rendszerbe, akár a saját gránitszilárdságú Alaptörvényét is megsértve. 

 

Ez a rendszer annyira groteszkre sikerült, hogy vizsgálata révén rögtön nyilvánvalóvá válik egyetlen célja: hogy a fővárosi közgyűlésben a kormánypárti többség minél teljesebb módon érvényesüljön. Eközben mit sem számít, hogy az itt élők számára az átalakítás katasztrofális következményekkel járhat, a tulajdonképpen 23 egymással versengő kisvárossá szabdalt főváros koncepciója ellehetetleníti az egységes fejlesztéspolitika kialakítását, ami még az eddigi renszerben sem volt egyszerű.

 

A nagy elődök

 

A fővárosi önkormányzati választási rendszer radikális átalakítása nem előzmények nélküli Európában. A fenti változtatásoknak az az oka, hogy a nagyvárosok - s az azok közé tartozó fővárosok - általában az adott országokon belül baloldalibb és liberálisabb beállítottságúak, mint a kisvárosias és kis településies területek. Viszont méretüknél fogva jelentős befolyásúak, így egy jobboldal által uralt országban is a központi hatalom komoly ellensúlyát képezhetik. Éppen ezért az egyik legjelentősebb ilyen reformra az 1980-as évek Egyesült Királyságában került sor, amikor is a Nagy-Londoni Önkormányzatot megszüntette a Thatcher-kormány, s annak helyén egy laza, településüzemeltetési társulást hozott létre, az immáron önálló településnek minősülő kerületi (borough) polgármesterek részvételével. Így lényegében megakadályozták, hogy Nagy-London a munkáspárt erős fellegvára legyen. Ezt a rendszert végül a Blair-kormány számolta fel, s állította helyre az egységes londoni önkormányzatot, s a modell változatlanul fennmaradt az új, konzervatív-liberális koalíció idején is (amelynek talán az az egyik legfőbb oka, hogy a londoni - közvetlenül választott - főpolgármester tory).

 

A folytatás a Ténytár blogon olvasható el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    *    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.