Az utolsó esély
"Az a baj a folyamatos gátlástalansággal, hogy egy idő után ugyanúgy tompítja el a lelki orrunkat, mint a tornaöltöző szaga a fizikait." - írja Gomperz Tamás a Hírszerzőn.
Az utolsó esély

"Az a baj a folyamatos gátlástalansággal, hogy egy idő után ugyanúgy tompítja el a lelki orrunkat, mint a tornaöltöző szaga a fizikait. Kerényi propagandaminiszter, azaz udvari tréfamester kis kifestőkönyvecskéje ugyan okkal szerez vidám perceket a humorra éhes nemzetnek, de ha véletlenül, merő figyelmetlenségből, két napig nem szemétkednének, azért ebből a történetből is kiéreznénk a pállott alsógatya szagát." - olvasható a Hírszerzőn, az elmúlt hetek, hónapok jelenségeiből következő "életérzésre" reflektálva.

 

"A fülkeforradalmi rendszerben másképp telik az idő, és minden nap legalább tíznek számít, de talán emlékszik még arra valaki, hogy alig néhány hónapja Budai leszámolóbiztos, miután börtönbe akart küldeni pár különösen veszélyes filozófust, akik hatvan év után újrafordították Platónt (magyarról magyarra ugye), éppen a kortárs képzőművészeknek ment neki. Valakinek a hangjegy volt sok, neki a szín volt túl kevés, ki is fejtette, hogy meg kell vizsgálni mi került azokban a modern (vö: elfajzott) alkotásokban annyiba – egy valósághű kép a Dunakanyarról nyílván a feléből is kijönne, és annak még értelme is van.

 

A megtámadott rendszer egyébként az volt, hogy a felsőoktatási beruházások összegének 1 százalékát kortárs alkotások beszerzésére kellett fordítani, a művekről nem politikusok döntöttek, hanem a magyar képzőművészeti élet vitán felüli tekintélyeiből összeállt zsűri. De nem volt közbeszerzés, meg különben is, szóval Budai vádolt.

 

És tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, ugyanazok, akik akkor feljelentgettek, néhány hónap múlva festményeket rendelnek, hasra ütött áron, közbeszerzés nélkül, egyszemélyes zsűrivel, és milyen egy személlyel. És a sok kacaj közben ez már fel sem tűnik senkinek." - írja Gomperz.

 

A teljes írást a Hírszerzőn olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
2    +    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.