Orbán Viktor keddi beszéde megmutatta, hogy az elmúlt huszonkét év („elmúlthúszév") politikájának lényegét a fülkeforradalom nem érintette. A kormányzati ciklus második felének, a konszolidációnak a meghirdetésekor a miniszterelnök megannyi elődjéhez hasonlóan a szándékairól beszélt, mert az eredményeiről nem beszélhetett. A díszlet persze más és a kulcspozíciókban most éppen az ő kliensei ülnek, de a kormányzás továbbra sem építkezést jelent, a kormányfői munka pedig a hatalom megszerzésén túl a szándékok meddő deklarációjában merül ki.

Semmi okunk azt gondolni, hogy Orbán Viktor ne lett volna őszinte, amikor a középosztály felemelésének fontosságáról értekezett, vagy amikor a nyugdíjasokkal való kivételezést szükségszerű politikai taktikaként jellemezte. Minden bizonnyal ezt így is gondolja, sőt meggyőződésünk, hogy 2010 májusában is ugyanígy gondolta.

Ám a miniszterelnök személyes, illetve a rendszerváltozás óta eltelt időszak magyar politikai tradíciójának egyik általános nagy kudarca éppen az, hogy ez a szándék szinte mellékes körülmény.

A teljes cikket a Véleményvezér blogon olvashatja el.