A visszajáró járás – politikai felhangokkal
A járás a közigazgatásnak a feudális korszaktól kezdve jelenlevő egysége, helye és szerepe az 1980-as évek közepéig viszonylag stabil volt a közigazgatásban. A rendszerváltást megelőző reformok és a rendszerváltozás elsöpörte, „rehabilitációja” az 1990-es évek végétől indult meg. A XXI. század elején önkormányzati egységként „feltámadó” egységek azonban ismét a központi végrehajtás helyi szerveivé válnának a tervek szerint - írja a Haza és Haladás blog.
A járás – amely a XIII. századi kezdeteket követően a XIV. század óta jelen van a magyar közigazgatásban – szerepe a magyar közigazgatás történetében általában a (vár)megyei és az azon keresztül jelentkező központi akaratnak a települések és annak lakói felé közvetítése volt. Az elmúlt évszázadokban általában a járás volt az az egység, amellyel az egyes állampolgárok érintkeztek, amelyen keresztül érzékelték az állam igazgatását (emiatt általában a járás és annak vezetői nem voltak gyakran túl népszerűek, elég, ha Eötvös József A falu jegyzője c. regényének Nyúzó főszolgabírójára gondolunk).
 
 
Mivel a járások általában végrehajtói feladatokat láttak el, ezért – az 1950-71 közötti időszak kivételével – azokban nem működött népképviseleti szerv, a megyék „kirendeltségei” voltak. Igaz, a tanácsrendszerben sem jelentett valós érdekképviseletet a járási tanács léte.
 
 
Mivel a járásoknak nem képezték részét a városok, ezért komoly problémát jelentett a XX. század szolgáltató államában ez a mesterséges szétválasztás. Így a járások szolgáltatói szerepköre szükségszerűen korlátozott volt, amely részben hozzájárul a szint 1983-as megszüntetéséhez, a városok és a községeket egységes keretbe foglaló városkörnyékek általánossá tételéhez.
 
 

A járások 1983-as, majd a városkörnyékek 1987-1990 közötti megszüntetése az 1990-es években számos problémát vetett fel. Egyrészt a kisebb települések nem tudták megfelelően teljesíteni a nekik címzett – összetettebb, nagyobb szakértelmet igénylő – feladatok egy részét, másrészt bizonyos ügyek elintézése túlzottan messzire került az egyes állampolgároktól.

 

 
Mindezekre figyelemmel az 1990-es évek végétől előbb az államigazgatási feladatokban indult meg az alsó középszint rehabilitációja a körzeti hatósági ügyek kialakításával (pl. okmányirodák, gyámhivatalok). A XXI. század elején ezeket a körzeteket megkísérelték egységesíteni.
 
 
Az államigazgatási feladatok mellett az önkormányzatok által ellátott közszolgáltatások körében is felmerült egy hatékonyabb szolgáltatásszervezési egység kialakítása. Az eredeti, 2004-es kormányzati tervek szerint bizonyos feladatok ellátására kötelező kistérségi társulásokat hoztak volna létre. A szükséges – minősített („kétharmados”) országgyűlési többség hiányában – végül is egy önkéntes, pénzügyi ösztönzőkkel támogatott rendszer jött létre.
 
 
A kistérségek alapvetően önkormányzati egységek voltak, amelyek helyi közszolgáltatások – és kisebb részben hatósági ügyek – közös, az érintett települések együttes döntésével történő feladatellátásra jöttek létre. A kistérségi rendszer sem válaszolta meg azt a kérdést, hogy ezek az egységek az alapvető, települési közszolgáltatások együttes ellátására, vagy pedig bizonyos, (alsó) középfokú közszolgáltatások szervezésére jöttek létre. A számuk ugyanis túlzottan jelentős volt ahhoz, hogy középfokú (pl. kórház, szociális otthonok stb.) szolgáltatásokat szervezzenek, de ahhoz pedig túl kevés jött létre, hogy csak és kizárólag települési feladatokat lássanak el.
 
 
A kistérségi rendszer önkéntes kiépülését követően az államigazgatás egyes szerveit is ezekhez a keretekhez kezdték kialakítani.
 
 

kormányváltás után a járások helyreállítása a közigazgatási ügyekért felelős minisztérium egyik kulcsfontosságú célkitűzésévé vált. Az is gyorsan nyilvánvaló lett, hogy a járásokat nem a helyi autonómia hatékony gyakorlását és az önkormányzatiságot kiterjesztő egységként, hanem a központi végrehajtó hatalom helyi csápjaiként képzelik el. Ezek a szervek a 1299/2011. (IX. 1.) Korm. határozat alapján átvennék az önkormányzatok szerveinek az állam megbízásából ellátott úgynevezett államigazgatási hatósági feladatait, valamint várhatóan közreműködnének a folyamatban levő, Európa-szerte példátlan közszolgáltatási államosítás során állami kézbe vett közszolgáltató intézmények működtetésében.

 

 
Ehhez igazodóan – a kormányhatározatban megfogalmazott elvekre is figyelemmel – vidéken 168, Budapesten pedig 7 járást állítanának fel.
 
 
Az elvek szintjénez a megoldás még korrektnek is tekinthető. Amellett ugyanis erősen lehet érvelni, hogy nem túl szerencsés, ha az államigazgatás helyi feladatait nem az államigazgatás látja el és finanszírozza, hanem azokat a helyi autonómiák tisztviselőire bízzuk. Így bár ezekben az ügyekben a többségében eljáró jegyző nem volt utasítható, de az önkormányzattól való munkajogi és anyagi függése miatt nem lehetett teljesen kizárni az önkormányzatok befolyását.
 
 
Az elvileg jó megoldás – amely már korábban is megfogalmazódott a közigazgatás-tudományban – számtalan buktatót rejt magában.
 
 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    -    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.