A világ legnagyobb söralátétje készül
"Ha nem tudnám, hogy a Fidesz kormányban minden egy nagyobb terv része, akkor az utóbbi hetek költségvetést és adót érintő intézkedéseit a pánik és kapkodás jelének tekinteném." - írja M. Kovács Tibor a Hírszerzőn.
A világ legnagyobb söralátétje készül

"Ha nem tudnám, hogy a Fidesz kormányban minden egy nagyobb terv része, akkor az utóbbi hetek költségvetést és adót érintő intézkedéseit a pánik és kapkodás jelének tekinteném. A tervezés, az intézkedések végiggondolásának már a látszata sincs meg. Az egész kívülről úgy tűnik, mintha az általuk látott jövőkép és számok még félelmetesebbek lennének, mint amit mi látunk, és ettől a sötét jövőtől való félelem okozná az ijedtséget. A folyamatok annak fényében még rémisztőbbek, hogy az EU értékelése szerint a Fidesz kormányra kerülése előtt a magyar költségvetés volt a legfenntarthatóbb hosszú távon." - adja meg írásának némileg fanyar kezdését M. Kovács, de nem áll meg a "nagypolitika" látószögénél, részltetekkel is alátámasztja véleményét:

 

"Mára mégis olyan helyzetbe lavírozta magát a kormány, hogy képtelen olyan intézkedést hozni, amelynek a hátrányai nem lehetnek legalább akkorák, sőt akár nagyobbak is, mint előnyei. Olyanokra gondolok, mint az ÁFA-emelés, melynek keresletszűkítő hatása a mai helyzetben simán kiütheti a belőle várt 150 milliárdos bevételt. A minimálbéremelés, amely egyes iparágakat teljesen tönkretehet, mint történt ez az első Fidesz kormány alatt a könnyűipar egy részével. Avagy az előtörlesztés, amelyik a forint gyengülésen keresztül még nehezebb helyzetbe hozhatja azokat, akik nem tudnak előtörleszteni. A kisebb, újonnan bevezetett adók beszedésének és társadalmi szintű adminisztrációjának költsége sokkal több lehet, mint a belőle befolyó bevétel."

 

Később a végrehajtás kérdéseit is említi a szerző:

 

"Ezzel egy időben a kormány a másik oldalon megpróbálja az adóbeszedést hatékonyabbá tenni. Fenyegető és félelmetes intézkedések történnek. A bírságok többszöröződnek, amit az adószakértők, az adóhivatal ítélkezési gyakorlatát figyelembe véve meglehetősen aggályosnak tartanak. Ma ugyanis nem lehetünk biztosak benne, hogy ha legjobb tudásunk szerint követjük a szabályokat, nem kapunk-e büntetést. Nem csinálhatja mindenki bevallását valamelyik nagy könyvelő iroda, és lassan már néhány gurun kívül nem látja át senki az adózási rendet. A bonyolult rendszerekben könnyen válnak a becsületesek szabályszegőkké, de ugyanennek az éremnek az a másik oldala, hogy a nehezen áttekinthető szabályok segítik azokat, akik szándékosan ki akarják azokat játszani."

 

"A cégek fölösleges adminisztrációján még a Fidesz szerint is 400 milliárd megspórolható lenne. A felszabaduló pénz egy részét adóban befizetnék, más részét beruháznák, vagy elfogyasztanák. Így a bürokrácia csökkentése három eredményt hozhatna egyszerre. Nyernének a cégek, nőnének a bevételek és kisebb lenne az államapparátus. Ma a magyar állam saját magára összességben közel 1500 milliárdot költ, és itt nem az egészségügyről és az iskolarendszerről, nem az újraelosztásról, hanem csak az államot működtető szervezetről beszélek. Az ÁFA emelésből remélt 150 milliárdot sokkal könnyebb lenne ebből megspórolni, mint a lakosságtól beszedni. Igaz ma már nincs sok idő az gondolkodásra, de csak voltak valamilyen tervek erre vonatkozóan, amikor elkezdték a kormányzást. beszélni legalábbis sokat beszéltek a karcsúsításról. Csak ezeket a terveket kéne leporolni, vagy csak egyszerűen megkérdezni az ország szakértőit, hogy mit kéne tenni. Ez azonban annak beismerése lenne, hogy a kormány nem mindenható, és erre még egy darabig nem számíthatunk." - írja összegzésképp M. Kovács.

 

A teljes írást a Hírszerzőn olvashatja el.

 

Kép forrása: Google Maps

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    +    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.