A Titanictól Fukushimáig
"Az áramóriás épp napjainkban csúcsosodó szakmai és erkölcsi mélyrepülése kiválóan érzékelhető abban, ahogy következetesen kerüli az atomerőmű jövőjével kapcsolatos álláspontjának a nyilvánosság előtti megmérettetését." - olvasható az MVM-ről az atomenergia hazai jövőjéről szóló érdekes írásban a Haza és haladás blogján.

"Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a gazdasági válság kellős közepén, ma Magyarországon képes lehet akár a legfelkészültebb tanácsadó cég is egy működőképes finanszírozási modellt készíteni egy új atomblokk beruházási programja mögé. Szinte az összes peremfeltétel ismeretlen, amelynek ismerete elengedhetetlenül szükséges lenne ehhez (várható forrásigény, jövőbeni kamatszintek, regionális árampiaci kilátások, stb.). Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet egy kevesebb kockázattal járó beruházást tervezni, de egy olyan sokirányú bizonytalansággal terhelt projekthez, mint egy atomerőmű építése, ma hiányoznak a feltételek. Megjósolhatatlan, hogy milyen áron és kinek fogja az új erőmű a megtermelt áramot értékesíteni, hiszen a válság, illetve éppen a Fukushimát követő gazdaságpolitikai mozgások (ld. Németország) kiszámíthatatlanná teszik a jövőbeni áramárakat. De ugyanilyen ismeretlen, hogy milyen is lesz ez az új erőmű? Azok az ismeretek, technológiai jellemzők, amelyekre alapozva ma oly hangyaszorgalommal és nem kevés ráfordítással készíti elő az új blokkot az atommeghajtású magyar gyorsnaszád újonnan kinevezett tisztikara, semmit sem fognak érni a beruházásra vonatkozó végleges döntés idejére, hiszen – szintén a fenti okok, illetve a nukleáris iparban lezajló generációváltás miatt egy 2020-as évek közepén épülő atomerőmű nagyon sokban fog különbözni a jelenlegiektől. A fukushimai események csak ráerősítettek erre a váltásra, de a katasztrófa által kikényszerített biztonsági filozófiák új tervezési elvekkel rendelkező blokkokat fognak eredményezni, de hogy milyeneket, azt ma senki sem tudja. Ahogy a bankok sem, akik nyilván nem fognak az ilyen kockázatos beruházások mögé forrásokat biztosítani, kiváltképp Magyarországon nem, ahol mindent meg is tesz a kormányzat annak érdekében, hogy semmilyen vonatkozásban ne bízzon komoly pénzintézet az állam vállalásaiban, és főleg nem a jövőbeni prognózisaiban.

 

A magyar specifikumok egyébként is nagyon relevánsak a nukleáris jövőhöz vezető útvonal újratervezésében: a tavaszi események óta ugyanis drasztikusan romlott hazánk gazdasági helyzete és ezzel együtt kilátása is. Az atomerőmű bővítését megalapozó vizsgálatok megkezdését célzó 2007-es Teller-, majd az ennek eredményei alapján a folytatásra és a bővítés előkészítésére felhatalmazást adó 2009 tavaszi parlamenti döntést követően megalapított Lévai-projekt környezeti feltételeihez képest mára az ország gazdasága minden tekintetben rosszabb helyzetben van egy ilyen volumenű beruházás megvalósításához. Emiatt a bővítés előkészítése ma teljesen irreális, még akkor is az lenne, ha biztosak lehetnénk abban, hogy az erre fordított összegek a leghatékonyabban hasznosulnak. De csak remélni lehet, hogy a manapság általánosan tapasztalható trendekkel szemben ezek a források nem a kormány Jolly-Joker építővállalatának megrendeléseire, vagy a versenytársakat törvénymódosítással kiszorító médiabirodalom óriásplakátjaira fordítódnak." - olvasható a nyitó gondolatok között, a probléma jelentőségének alátámasztása.

 

"Mondhatnánk persze, hogy a nukleáris ipar és a nyilvánosság viszonya már átélt ehhez hasonló krízist 25 éve a Csernobilban történtek kapcsán is. Csakhogy az a nukleáris esemény egy kommunista tervgazdaságban esett meg, nem pedig egy iparilag fejlett demokráciában. Ott pontosan tudjuk mennyi volt a hivatalos információs források szavahihetősége. Ezért nem is okozott valójában akkora megrendülést a közbizalomban, hiszen a hitelesség korábban sem volt meg. Tulajdonképpen egyszerű helyzetben volt az atomipar, hiszen a kommunista világrendszer összeomlása, az általa képviselt technológiák meghaladása komoly segítséget adott ahhoz, hogy a fent vázolt alaptézisre építve visszaszerezzék az atomenergia elfogadottságát. Csernobil után a nukleáris szakma valójában egy 25 évre szóló jutalomjátékot kapott, amely a Fukushimában történtekkel végérvényesen lezárult. Tiszteletre méltó a hazai nukleáris szakma elismert tekintélyeinek törekvése, melynek során az események precíz, tudományos igényű ismertetésével igyekeznek a Japánban történteket – egyébként szakmailag teljesen korrekt módon – a véletlenek szerencsétlen összejátszása miatti bekövetkezett, elképzelhetetlenül kis valószínűségű eseménynek beállítani. A tiszteletreméltó, hivatásuk iránt mélyen és őszintén elkötelezett professzor uraknak meg kell érteniük, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Nem játszhatjuk el még egyszer, hogy majd a tudomány, és a haladás megnyugtató választ ad mindenre, mert az emberiség kollektív emlékezete már másodszor nem fogadja be ezt az érvelést.

 
Ha tágabb nézőpontból figyeljük a japán katasztrófa óta eltelt időszak történéseit, mindezen folyamatok kristálytisztán rajzolódnak ki. A nemzeti kormányok gyakran hisztérikusnak és gazdaságilag irracionálisnak tűnő reagálásai mind azt mutatják, hogy a politika vette az adást és kész új fejezetet nyitni az atomenergetikához való viszonyában. (Ha belegondolunk a stressz tesztek európai szintű elrendelése tisztán műszaki szempontból eléggé illogikus, hiszen, ha arra építjük érveinket, hogy a Japánban, a világ egyik földrengés szempontjából legveszélyesebb területén is soha nem látott erősségű rengés váltotta ki a katasztrófát, akkor a sokkal csendesebb Európában miért éppen erre kell tesztelni az atomerőműveket?).
 
Lehet bírálni a német kormány drasztikusnak tűnő döntését az atomerőművek leállításáról, de vitathatatlan, hogy a közvélemény ilyen súlyú döntést várt el. Lehet persze ellenkező irányú lépést tenni, mint pl. a cseh, francia, vagy orosz kormányok, amelyek deklarálták, hogy következetesen folytatják az atomprogramot. Amennyiben bírják, és fenntartják az ehhez szükséges közbizalmat, és vállalják az esetleges krízishelyzetek kockázatát, miért ne?" - írja az energetikai szakmában járatos szerző
 
"Egy dolgot nem lehet ebben a nagyon komoly ügyben csinálni, ez pedig éppen az, amit a magyar kormányzat tesz: sunnyogni. Egyfelől a deklaráció szintjén elkötelezettnek lenni az atomerőművi bővítés mellett, másrészt — sablonos közlemények szintjén maradva — elzárkózni a társadalmi párbeszéd legcsekélyebb lehetősége elől, a bevezetőben idézett sablonos közlemények szintjén maradva. E téren az atomerőművet is tulajdonló, előző cikkben is gyakran emlegetett nemzeti áramcég, az MVM hű követője a kormányzati kottának, sőt le is lépi tulajdonosát. Az áramóriás épp napjainkban csúcsosodó szakmai és erkölcsi mélyrepülése kiválóan érzékelhető abban, ahogy következetesen kerüli az atomerőmű jövőjével kapcsolatos álláspontjának a nyilvánosság előtti megmérettetését. Ez a cég a civil szervezetek egyre intenzívebb nyomása ellenére ma pontosan az ellenkezőjét teszi annak, mint amit a hitelességre őszintén törekvő, nukleáris energetikában érintett vállalatnak tennie kellene. Eközben csodálkozik, hogy a csillebérci kutatóintézet kéményéből a légkörbe került radioaktív jódizotóphoz hasonlóan a cégtől kontrollálatlanul kiszivárgó információk uralják az MVM megítélését." - olvasható a Haza és Haladás blogon.
 
Az írást a megoldási javaslatok zárják:
 

"1.) Ki kell mondani, hogy Magyarország egyelőre szünetelteti egy új nukleáris blokk létesítésének előkészületeit, Korrektül lezárja és megőrzi, illetve a nyilvánossággal megosztja a Lévai projekt elkészült dokumentumait, megszünteti az előkészületek címén a jelentős pénzösszegek elköltését.

 

2.) A hitelességi tartalékok mozgósításával a paksi atomerőmű szakmailag megkérdőjelezhetetlen, nemzetgazdaságilag megkerülhetetlen üzemidő-hosszabbítására kell koncentrálni, a programot a legteljesebb átláthatóság és nyilvánosság mellett folytatni.

 

3.) Igazi, nyílt és őszinte párbeszéd szükséges a nukleáris energetika hosszú távú jövőjéről, melyben a szakpolitika, az energiaszektor, a tudományos műhelyek és a civil szféra egyenrangú félként vehet részt és formálja az atomenergetika magyarországi jövőképét.

 

4.) Feddhetetlen, szakmailag és erkölcsileg kikezdhetetlen, a nyilvánosság előtt is hiteles vezetők kezébe kell adni a folyamatok és döntések vezénylésének felelősségét.

 
A fenti négy tézisen alapuló intézkedéscsomag elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy helyreálljon a hazánkban is kikezdett közbizalom, és egyfajta sajátos magyar modell szerint testesíthetné meg a felelős, nemzeti érdekeket is figyelembe vevő választ Fukushima kihívására."
 
 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    -    4    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.