A Nemzeti Együttműködés Rendszere („NER”) egy, az elmúlt száz évben minden magyar rezsimet elsüllyesztő dilemmával küzd. Természetes legitimáció híján már rövidtávon is az általános jólétet kell növelnie, miközben hatalmi megfontolások miatt folyamatosan a saját támogatói helyzetbe hozásán dolgozik. Ebből az egyensúlyozásból korábban mindig a magyar gazdaság további leszakadása és végül a rezsim bukása lett. A NER ugyanezen az úton jár, és képtelen letérni.

Az immáron négy éve épülő új rezsim, azaz új politikai-hatalmi berendezkedés, három fő pilléren nyugszik.

Az első a centrális erőtér, az a választási rendszer, amelyik megannyi sajátos megoldással biztosítja, hogy akár a felnőtt népesség 20-25 százalékának támogatásával is meglegyen a fideszes parlamenti többség.

A második a korábbi hatalomgyakorlási korlátok – az Alkotmánybíróság, az államigazgatás bevett gyakorlatai, az önkormányzatok önálló döntési kompetenciái, továbbá a releváns információk és folyamatok nyilvánossága – jelentős visszanyesése, aminek gyakorlatilag csak a bíróságok tudtak legalább részben ellenállni.

A harmadik a honi tulajdonviszonyok alapvető átalakítása. 2010 óta meredeken emelkedik az állami tulajdon és koncessziók, illetve a tulajdonjog állam általi korlátozásának jelentősége, miközben a magántulajdon védelme visszatérően sérül, sőt, bizonyos tulajdonosok esetében nyílt állami vagy „félállami” attakról beszélhetünk.

A teljes írást a 444.hu-n olvashatják el.