A kiszámíthatatlanság kormánya
 
A hetente változtatott adójogszabályok lehetetlenné teszik, hogy az emberek betartsák a törvényeket. Így csalni fognak, ha akarnak, ha nem.
A kiszámíthatatlanság kormánya

 

Ha lehet pozitívumot mondani az Orbán-kormány teljesítményéről, az kétségkívül az óriási munkabírás. Azonban sajnos, mint az élet sok más területén, most is igaz a régi mondás: a kevesebb néha több. A hetente változtatott adózási szabályok esetében különösen igaz ez, a változtatások ugyanis nemcsak a kiszámíthatóságot csökkentik, hanem lényegében lehetetlenné teszik, hogy egy vállalkozó rendesen betartsa a törvényeket – akár szándékában áll, akár nem.

 

Több mint száz módosítót fogadott el a parlament, illetve annak Fidesz-KDNP-s többsége alig több mint egy hónappal év vége előtt a 2012-es évre vonatkozóan. Ráadásul korántsem jelentéktelen ügyekről volt szó a keddi zárószavazás alkalmával: ekkor döntöttek ugyanis többek közt az egyszerűsített vállalkozói adó részleteiről, bizonyos különadókról, a közlekedési hozzájárulás be nem vezetéséről, az esetleges béremeléseket követő kedvezményekről és arról, hogy nem lesz Magyarországon luxusáfa. Csupa olyan dologról tehát, amely alapvetően befolyásolja munkaadók és munkavállalók helyzetét hazánkban.

 

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) példája tökéletesen mutatja, mennyire képlékeny és kiszámíthatatlan a Fidesz gazdasági kormányzása. 2011. november elején jelentette be Orbán Viktor és Szijjártó Péter, hogy 2012-től kivezetik azt az adónemet, amelytől egyébként 180 milliárd forint bevételt várt a költségvetés. Ezt követően közgazdászok sora esett neki (teljes joggal) a kormánynak, mondván, hogy ez bevételkiesést fog eredményezni, hiszen ilyen feltételek mellett a vállalkozók nagy része inkább a piacról vásárol majd számlát, ráadásul az adórendszer átláthatóságát is rombolja. Ezzel az értékeléssel egyébként nemcsak a szakma, de a Fidesz-frakció jelentős része is egyetértett, akik november közepére meggyőzték Orbánt az eva szükségességéről. Ekkor arról szólt a fáma, hogy az eva megmarad, de kulcsa 30%-ról 40%-ra emelkedik. November 22-én pedig a kormány újabb, előre be sem jelentett változtatással felemelte annak értékhatárát, majd kulcsát is, végül - az ÁFA-kulcsnál tíz százalékkal magasabb mértékűre - 37%-ra.

 

Adószakértő, vállalkozó vagy könyvelő legyen a talpán, aki ezeket az intézkedéseket követni tudja. Márpedig rajtuk múlik, hogy 2012 januárjában a törvényeknek megfelelően lesz-e befizetve az adó, vagy az átláthatatlan és jócskán megemelkedett terheket hozó rendszert kijátszva inkább az adóelkerülést választják, még a lebukás kockázatát is vállalva. Magas labda lenne Orbán korábbi, nagyarányú adócsökkenésről és egyszerű adórendszerről szóló kijelentéseit citálni, de nem is a kormány hitelessége most a fő kérdés, hanem az: mi indokolja, hogy a kormány naponta jelentsen be újabb módosításokat e téren?

 

Elsősorban természetesen a teljes koncepciótlanság, a kapkodás. Ha valamit egyértelműen jelzett az IMF-hez való visszafordulás már-már tragikomédiába hajó története, akkor éppen azt, hogy a Matolcsy-Orbán kettős gazdaságpolitikai elképzelései a széliránnyal változnak. A második a hihetetlenül könnyen tetten érhető lobbizás, amit a három legnevetségesebb adónemmel (kutyaadó, pornóadó és chipsadó) lehet legjobban szemléltetni. Kutyaadót például mindenkinek kell majd fizetnie, kivéve az őshonos magyar fajták gazdáinak. Chipsadót minden egészségtelen termékre kivetettek, kivéve a túró rudira. A pornóadó hatálya alól pedig rejtélyes módon kikerültek a szexuális segédeszközök. Ha ezt mi is kínosnak érezzük olvasni, gondoljunk bele, milyen viszketegséget okozhatott a törvényjavaslatot megírni vagy a szavazás során elfogadni. De hiába, a lobbi nagy úr.

 

Ennél is érdekesebb kérdés azonban, hogy milyen következményei lehetnek a percenkénti módosításoknak. Szijjártó Péter korábban azzal is indokolta az egykulcsos adó bevezetését, hogy az végtelenül egyszerű, így növeli az adófizetési morált. Ez önmagában persze igaz lenne, ha a kormány különböző kivételekkel és különadókkal  nem tette volna a Minótaurusz labirintusánál is bonyolultabbá az  adórendszert. Márpedig ha Szijjártó igazat mondott – és jelen esetben ez megállja a helyét – és az egyszerű adórendszer növeli az adófizetési morált, akkor a kiszámíthatatlan és végtelenül bonyolult adórendszer csökkenti azt. Tehát kevesebben fognak adózni, többen választják a trükközést. Ha a nagy könyvvizsgáló cégek sem tudják követni a módosításokat, hogyan várhatjuk ezt el mondjuk egy hidegburkolásra szakosodott egyéni vállalkozótól?

 

Az adórendszert a kormány nem terrabyte-os kapacitással bíró számítógépek, hanem emberek számára írja. A közteherviselés nem attól lesz egyszerű és kiszámítható, tehát hatékony, hogy egy- vagy többkulcsos, hanem attól, hogy meg lehet érteni a működését és fel lehet készülni a hatásaira. Az Orbán-kormány adórendszere egyik kritériumot sem teljesíti. De ha ez valakit megnyugtat, legalább sokat dolgoztak vele.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    +    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.