Mesterházy Attila: Orbán utolsó költségvetése

Olyan költségvetést rakott össze a kormány, hogy most aztán a fal adja a másikat. Halvány esély van arra, hogy legalább az oldalszámok igazak belőle. A többi biztos, hogy nem stimmel.

„Szemfényvesztés” – Orbán egykori embere a rezsicsökkentésről

Egyeztetés és önkéntes párbeszéd nélkül nem lehet hosszú távú megoldásokat találni – mondta a hvg.hu-nak Holoda Attila, az NFM korábbi energetikáért felelős helyettes államtitkára.

Az MSZP szerint trükközni akar a Fidesz a választásokkal

Egy időpontban kellene tartani az országgyűlési és az európai parlamenti választást MSZP-s politikusok, Szanyi Tibor elnökségi tag és Gurmai Zita EP-képviselő szerint.

Kampányol az Orbán-kormány: összevissza intézkedések

A kormányt szemmel láthatóan kampány-nyomás alá helyezte a Fidesz-frakció, amelynek semmi sem drága, ha népszerűnek látszó intézkedéseket hozhat. A bankok újabb tízmilliárdokat buknak, miközben a belső kereslet élénkülését vizionálja a gazdasági minisztérium.

A stadionok költségvetése

Az MSZP szerint a kormány 2014-es költségvetési javaslata kísérletet sem tesz az elmúlt évek igazságtalanságainak megszüntetésére, helyette több tízmilliárd forintot szán stadionépítésekre. Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő beszélt erről szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

A Fidesz egy év alatt megbuktathat minden ellenzéki kormányt

Az európai intézmények számára nehéz volt tetten érni: mit is művel a párt. A probléma csak akkor jelentkezett, amikor a kormány mindezt összerakta egyetlen rendszerré, amelyben immár csaknem lehetetlen az ellenzék választási győzelme. A frankensteini államban az ördög a tényezők kölcsönhatásában van.

Orbán döntött: áprilisban választunk

Ismét előre "megjósolta" Orbán Viktor a választások időpontját; a kormányfő a Fidesz kongresszusán arról beszélt, hét hónap van hátra a voksolásig. Ezzel eldőlni látszik, hogy Áder János államfő - persze saját hatáskörében - nem május 25-re, az európai parlamenti választások időpontjára, hanem áprilisra tűzi majd ki az országgyűlési voksolást.

MSZP: Mit mutatnak a 2014-es számok?

A 2014-es büdzsé a stagnálás költségvetése lesz, amellyel senki sem jár jól. Erről Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes beszélt kedden sajtótájékoztatón. Azt mondta: a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által hétfőn beterjesztett költségvetési javaslat "tragikusan gyenge", az olvasható ki belőle, hogy az Orbán-kormány csak májusig tervez, és azt is bizonytalan alapokra.

Hiába emelnek adót Orbánék, így is hízik a hiány

A pénzügyi múlt még mindig szebben fest, mint a jelen - hiába jutott pluszpénzekhez a költségvetés, a hiány egyre nő.

Kicentizték a költségvetést

Veszélyes mutatványt próbál meg a kormány: a sok megszorítás után azt ígérik, jövőre már "mindenki" többet kap a költségvetésből, ugyanakkor a túlzottdeficit-eljárás réme miatt a hiány nem érheti el a 3 százalékot. Az eredmény a bevételeket több ponton túltervező, ráadásul kellő tartalékokkal föl nem vértezett, kifeszített büdzsé.

Mesterházy Attila: Ez még csak a kezdet

Alaptörvényben akarja rögzíteni a rezsicsökkentést a Fidesz frakcióvezetője. Állítólag "éles vita" folyik erről a Fidesz-frakcióban. Ez magyarra fordítva annyit jelent: Orbán még nem döntött. Ő is beszélt azonban arról a "reflexről", hogy a szocialisták miatt kell kétharmadba betonozni egyes intézkedéseket.

Bizonyított csalás: meg kell ismételni a választást Baján

A bíróság helyt adott az Együtt-PM és az MSZP indítványának, egyetlen szavazókörben rendeltek el újboli voksolást. A döntés indoklásából kiderül: egyértelmű a szavazók szervezett szállítása, és az alkalmas volt a választók befolyásolására.

Már Matolcsyék is csak cáfolni tudják a sikerpropagandát

Már a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank is elismeri: nincsenek új, termelő munkahelyek, a statisztikákat kizárólag a közfoglalkoztatás és az egyre elterjedtebb külföldi munkavállalás húzza csak fel.

Mesterházy: 2014-ben népszavazás lesz Orbán Viktorról

A 2014-es választás népszavazás lesz Orbán Viktorról - mondta a Reutersnek adott páros interjúban Mesterházy Attila. Bajnai Gordon ugyanitt arról beszélt, hogy a pénzügyi és távközlési szektort, illetve az energiaipart érintő különadókat fokozatosan kell csökkenteni, mert az alacsony költségvetési hiány veszélyeztetése nélkül kell megteremteni a növekedést.

Magyarország az egyik visszacsúszó a demokrácia terén

Magyarország és Görögország a két legsúlyosabb „visszacsúszó” a demokrácia terén Európában – állapítja meg a Demos brit kutatóintézet tanulmánya.

Sokkoló adatok jöttek - így nő a szegénység Magyarországon

Tovább nőtt a súlyos anyagi gondokkal küszködő háztartások száma Magyarországon, amivel hazánk az EU sereghajtói között szerepel. Ugyanígy a legalacsonyabbak között van a magyar szegénységi küszöb, miközben a szegények egyre inkább leszakadnak a nem szegények jövedelmi szintjétől.

Aláírsz vagy mész! – Zsarolással törik meg a tanárok ellenállását

Egyre több felháborodott tanár számol be arról, hogy megtagadta a rákényszerített új kinevezés aláírását, mert vagy csökken a fizetése, vagy nem ért egyet a kötelező kari tagsággal, esetleg mindkettő. Van olyan, több évtizede a pályán lévő pedagógus, aki egyszerűen eltűnt a rendszerből, sokakat pedig megfenyegettek. Egy pedagógiai intézetben aláírás sem kellett az átsoroláshoz.

"Százmillió forint lett elhordva zsebbe"

Rágalmazás és hamis vád gyanújával tett feljelentést Papcsák Ferenc fideszes zuglói polgármester, noha egy, az internetre felkerült hangfelvételen szereplő vállalkozó nem is róla, hanem a kerületi vagyonkezelő vezetőjéről állította, hogy egy 500 milliós önkormányzati megbízásból 100 milliót "osztottak vissza".

Nyugdíjasok 12 pontja

Az MSZP mélységesen elítéli Orbán Viktornak és kormányának a szerzett jogok elvételére irányuló politikáját, a szociális biztonság gyengítését, illetve az ellátásokhoz való jogosultságot bizonytalanná tette az Alaptörvényen keresztül. Elfogadhatatlannak tartjuk a jogfosztó és visszamenőleges jogalkotást.

Az MSZP és az Együtt-PM megóvja a bajai végeredményt

Az összefogás pártjainak véleménye szerint választási csalás történt a vasárnapi, bajai időközi önkormányzati választásokon, ezért megóvják annak végeredményét - ezt a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló Karácsony Gergely és a szocialista Harangozó Tamás jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón.

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    +    3    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.