Vitára bocsátja Budapest-programját az MSZP
Vitára bocsátja fővárosi stratégiáját az MSZP; a "Modern, biztonságos Budapestet!" című dokumentum vitairatát kedden mutatták be a szocialisták.
Vitára bocsátja Budapest-programját az MSZP

Mesterházy Attila pártelnök a vitaindító rendezvény után tartott sajtótájékoztatón elmondta: elképzeléseikről szakmai szervezetekkel és a Budapesten élők minél szélesebb körével folytatnak majd párbeszédet, és azokat a pártprogram egészével együtt jövő márciusra véglegesítik.

 

Az MSZP elnök-frakcióvezetője kijelentette, a Fidesz lemondott Budapestről és ismét "bűnös városként" tekint rá. Véleménye szerint Tarlós István főpolgármester mára elvesztette a kormány politikai támogatását, és képtelen megoldást találni a budapestiek problémáira. Az MSZP ezért is akarja már most, bő két évvel az önkormányzati választások előtt világossá tenni, hogy mit csinálna másképp, és ezért várja programjához az állampolgári véleményeket - jelezte.

 

Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője is arról beszélt, hogy Budapest fejlődése megállt, a főváros "az összeomlás és a csőd szélén" van, ráadásul a kormányoldal "kifosztja", elveszi értékeit, és tovább csökkenti a költségvetését.

 

Szavai szerint a kedden bemutatott programvázlat elsősorban a főváros gondjait leltározza, a megoldásokat, a normális, kiszámítható, élhető és biztonságos Budapesthez szükséges lépéseket az itt élőkkel közösen keresik a következő hónapokban.

 

Az MSZP-s politikus kérdésre válaszolva szükségtelennek nevezte a dugódíj bevezetését, mondván, hogy az üzemanyagárak növekedése miatt ma a néhány évvel ezelőttinél jóval kevesebb, egymillió helyett nagyjából ötszázezer autó közlekedik naponta Budapesten. A dugódíj ötlete az előző városvezetés idején forgalomcsillapító hatása miatt vetődött fel, a Fidesz azonban - a bevezetéséhez szükséges feltételek hiányában - csak sarcként tekint rá, ez pedig elfogadhatatlan - tette hozzá.

 

Azt, hogy a kormányoldal a múlt héten a parlamentben leszavazta a behajtási díj bevezetését lehetővé tévő törvénymódosítást, Horváth Csaba úgy magyarázta: közvélemény-kutatások szerint a budapestiek a most tervezett formájában elutasítják azt. Szerinte azonban a városvezetés nem látta be, hogy rossz a javaslat.

 

Hazugságnak nevezte ugyanakkor, hogy európai uniós kötelezettség lenne a dugódíj bevezetése, mint mondta, az unió csak a forgalom szabályozására alkalmas eszközök életbe léptetését írja elő, ezt pedig Budapest abban a formában teljesítheti, ahogy jónak látja.

 

A szocialisták rendezvényén ismertetett vitairat szerint a főváros ma nem gondoskodik a rászorulókról, az itt élők egyre nehezebben tudják kigazdálkodni megélhetésük költségeit. A dokumentum problémaként azonosítja, hogy sorra állnak le a kulturális intézmények, sorvad az egészségügy, a közbiztonság romlik, miközben Budapesten "nem a jövő épül, hanem a régmúlt tér vissza".

 

A programvázlat a városi megélhetés biztonságára, Budapest szellemi és gazdasági potenciáljának újjáélesztésére, a város szabadságának és önrendelkezésének helyreállítására, nemzetközi szerepének megújítására és az életminőség javítására keres megoldásokat.

 

Benne az MSZP a többi között arra tesz ígéretet, hogy újra bevezeti a rezsiköltség-hátralékosok támogatását, újraindítja a panelprogramot, városrendőrséget állít fel, bővíti a közkertek és játszóterek számát, csökkenti az egészségügyi várólisták hosszát, növeli a bölcsődei és az óvódai kapacitásokat, egységes közlekedési kártyát vezet be a mostani jegy- és bérletrendszer helyett, illetve az autók károsanyag-kibocsátása alapján differenciált parkolási díjakat állapít meg.

 

(MTI)
 
 

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    -    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.