Úgy tűnik, hogy az „Amerikai Magyar Lobbi” vezetőjének fogalma sincs arról, mi történik az országban.

Én lennék a legutolsó, aki azt mondja, hogy külföldről márpedig senki ne beszéljen bele a magyar ügyekbe; sőt, kiváló külföldi újságírók, tekintélyes külhoni elemzők, vagy akár kevésbé tájékozott tudósítók is (ide tapintatból nem teszek linket) számos érdekes, megfontolandó vagy vitára érdemes megállapítással járulhatnak hozzá a magyar helyzet megértéséhez, feldolgozásához. Nem az a baj tehát Lipták Béla nyílt levelével (aki, mint tudjuk, „mérnök-professzor, az 1956-os forradalom egykori résztvevője, az Amerikai Magyar Lobbi vezetője”), hogy nem itthon íródott. Más a probléma.

Először is, persze, bőségesen vannak bennem előítéletek a levél írójával kapcsolatban, nem tagadom. Amikor február elején egy szuszra feljelentette Charles Gatit, Bajnait és Simonyit, valahogy nem sikerült megkedveltetnie magát. Ettől persze lehetne ő nagy levelező, kiváló stiliszta és lényeglátó politikai guru – de hát nem az, mit tegyünk.

Mert – másodszor is – a miniszterelnöknek írott levél kissé félre van címezve, hiszen voltaképpen Orbán Viktor Fidesz-elnöknek szól (mint ez az utolsó sorból kiderül), márpedig a Schmitt-ügy óta tudjuk, hogy erre a finom megkülönböztetésre a címzett nagyon érzékeny. Azt is említhetném – harmadszor –, hogy a levél zömét egy Jeszenszky Géza-idézet teszi ki (forrásmegjelölés nélkül), mintha csak a szerző mindezt magától (vagy ilyen szépen? elegánsan? ennyi érvvel?) nem is tudta volna megfogalmazni. Negyedszer: Eötvös Károly szerepe a tiszaeszlári vérvád-perben azért enyhén szólva is több volt annál, hogy „hitelesen bemutatta” volna azt; ötödször… de hagyjuk is.

Sokadszor és mindenekelőtt – Lipták professzornak mintha fogalma sem lenne arról az országról, amelyről beszél.

Levelének lényege az, hogy – mint közismert – április 3-án Baráth Zsolt, a Jobbik képviselője napirend után felszólalt a parlamentben, és nyilvánvaló – noha jogilag bizonyára nehezen bizonyítható – antiszemita beszédet tartott, a Tiszaeszláron idén 130 éve eltűnt Solymosi Eszter ürügyén. Ezért Lipták azt kéri a frakcióvezetőt, „kezdeményezze az Országházában egy olyan ötpárti közös nyilatkozat megszavazását, mely egyhangúlag elítéli és egy magyar képviselőhöz méltatlannak tartja Baráth Zsolt hazug és uszító felszólalását”.

Derék dolog, az átlag hírfogyasztó fél perc alatt átrohan a híren, és elégedetten nyugtázza, hogy a „konzervatívok”, „jobboldaliak”, vagy nevezzük őket bárhogy, lám, ugyancsak visszataszítónak találják a Jobbik alig burkoltan zsidóellenes demagógiáját. Csakhogy Lipták egyik legfőbb kifogása az, hogy a Baráth-féle felszólalás „alátámaszt hazánkkal szembeni kételyeket, gyanúkat, muníciót ad azoknak, akik – jó- vagy rosszhiszeműen – Magyarországot bűnös eszméktől fertőzött országnak tartják” (és ezáltal „kárt okozott”). (Ez Jeszenszky szövege.) És: „a tiszaeszlári vérvád felemlegetése aljas »antiszemita uszítás« [idézőjel az eredetiben, meg nem foghatom, miért], mely nemcsak feltépi az évszázados és ma már begyógyult sebeket, de még alá is támaszthatja a nyugati médiában terjesztett olyan rosszindulatú vádakat, hogy Magyarországon él az antiszemitizmus és a fajgyűlölet”. (Ez Liptáké.)

Vagyis – értelmezzük kicsit a fentieket – Lipták-Jeszenszky, implicit módon, mintha nem tartaná a bűnt olyan nagynak, ha a külföld (a nyugati média) nem veszi észre; amiatt aggódik, hogy ez az esemény a „rosszindulatú” nyugatnak feltűnik, s így romolhat Magyarország képe.

Hogy mit tetszik mondani? Hogy mi romolhat? Hogy mik azok a „rosszindulatú vádak”? Miről van szó? Melyik országról beszélünk?

A jelek szerint a levél szerzője (szerzői) nem értesült arról, hogy Magyarországon, bizony, „él az antiszemitizmus és a fajgyűlölet”, legfeljebb a mértékéről lehet vitatkozni; hogy tehát ez nem „a nyugati médiában terjesztett (…) rosszindulatú vád”, hanem tény. Hogy a zsidó- és cigányellenesség korántsem most először kapott szót a magyar parlamentben, s hogy az a párt, amelynek képviselője most egy hete megszólalt, rendszeresen és programszerűen ezen „eszmék” zászlóvivője.

Jó reggelt, Béla bácsi.

A teljes írást a HVG.hu-n olvashatja el.