Választások: Budapesten nem lesz sok esélye a Fidesznek
A fővárosban és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legsebezhetőbb a Fidesz, míg az MSZP-nek a szegedi, tatabányai és a Budapesti választókörzetekben lehet az egyik legnagyobb reménysége - áll a Policy Solutions friss elemzésében. A politikai elemző intézet elkészítette a 106 új egyéni választókerület erősorrendjét.
Választások: Budapesten nem lesz sok esélye a Fidesznek

A Policy Solutions legújabb kutatásában a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az LMP tíz legjobb és tíz legrosszabb körzetét mutatja be. Ebből egyebek közt kiderül, hogy a Fidesz nyugat-magyarországi fellegváraiban - Körmenden, Csornán és Sárváron - a legerősebb, míg Budapesten és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legsebezhetőbb. A Fidesz számára legkedvezőbb körzetek listáját nagyfokú stabilitás jellemzi. A kormánypárt 2006-os hat legerősebb választókerülete az új pártrendszerben is a tíz legjobb körzet közé tartozik. E hat választókerületből öt (Körmend, Csorna, Sárvár, Keszthely, Pápa) klasszikus nyugat-magyarországi konzervatív fellegvár, ahol a baloldal korábban sem indult érdemi győzelmi eséllyel. A dunántúli bástyák mellett két Bács-Kiskun megyei körzetben (Kecskemét 1-es, Baja), illetve Debrecenben (annak is leginkább a 3-as körzetében) számít a legerősebbnek a Fidesz - világít rá a Policy Solutions.  

 

A tíz leggyengébb fideszes körzetből négy borsodi. A két miskolci mellett az ózdi és a tiszaújvárosi választókerületben is nagyjából tíz százalékponttal rosszabb eredményt ért el a párt, mint országosan. A borsodi hídfőállások mellett elsőként néhány külvárosi budapesti körzet eshet el. A XIII. kerületet 2010-ben is nyerni tudták a szocialisták, és emellett nagyon jó eséllyel indulnak majd Újpesten, a csepel-soroksári és a kőbánya-kispesti körzetekben - a Fidesz ezekben a leggyengébb.
 

A teljes cikket elolvashatják a stop.hu-n, az elemzést pedig innen letölthető.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    *    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.