Ezt követően, 2012-ben a kormány már egyértelműen az Európai Unió oldalára állt, és a múlt héten aláírta a fiskális együttműködésről szóló megállapodást. A már-már szappanoperába illő fordulatokat kapkodás jellemezte. Amikor már mindenki az IMF-megállapodásról és újbóli hitelkérelemről beszélt Magyarországon, a Valutaalap még nem is tudott arról, hogy Magyarország tárgyalásokat kezdeményezne. Hasonló szituáció zajlott le decemberben is, amikor az EU-csúcs utáni reggel még mindenki arról beszélt, hogy Magyarország nemet mondott az esetleges fiskális unióra, majd pár órával ezután, már arról volt szó, hogy a kormánynak még a döntés meghozatala előtt a Parlament elé kell terjesztenie az ügyet. Jól látszik, hogy sem a kormány, sem a külügy nem volt a helyzet magaslatán. Mindez annak a kaotikus állapotnak tudható be, amely a hintapolitikából következett. Magyarország hol elfordult az EU-tól, és a keleti szeleket próbálta kifogni a vitorlával, hol az egységes Európa melletti kiállás egyik vezérévé vált – főleg a hatos csomag elfogadásának idején. Az ilyen típusú politika csak növeli az országgal kapcsolatos bizonytalanságot, hiszen egy idő után már senki sem tud komolyan venni minket.

Az IMF tárgyalások elhúzódása egyre inkább azt a képet festi le, hogy Magyarország a török útra szeretne lépni. Egyelőre még nagy a bizonytalanság. Még arról sincs pontos időpont, hogy mikor kezdődhetnek meg az érdemi tárgyalások az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, nemhogy a lehívható hitelállomány nagyságáról, vagy annak feltételeiről. A 2008-as válság idején, pár hét alatt sikerült megállapodni. Most három hónap alatt sem történt semmi, leszámítva azt, hogy december végén a külföldi bizottság összecsomagolt és hazautazott az unortodox gazdaságpolitikai döntéshozatal, és a Parlament nevetséges törvénygyárrá válása miatt.

Határozottan kijelenthető, hogy a török út nem járható Magyarország számára. Egyrészt nekünk nem csak az IMF-fel, hanem az EU-val is meg kéne állapodnunk, másrészt a magyar gazdaság közel sincs olyan jó állapotban, mind 2009-ben a török volt. Nálunk nemhogy szárnyaló gazdaság nincs, még a csekély növekedés lehetősége is minimális, gazdasági recesszióban pedig a piaci szereplők nem elnézőek. Egyelőre a kedvező politikai fordulat miatt a piacok megnyugodtak – az IMF-fel való kapcsolatfelvétel, védőháló lehetősége, költségvetési szigor, az unortodox gazdaságpolitika esetleges feladása, a fiskális paktum aláírása –, ez látható a forint szárnyalásában, a CDS felár zuhanásában, és a kötvényhozamok csökkenésében. Jelenleg áramlik a tőke a feltörekvő gazdaságok irányába, ám kérdés: hosszú távon is így marad-e a folyamat.

Látható, hogy a magyar gazdaság nincs jó állapotban, a tavalyi 1,7 százalékos növekedést a mezőgazdaság és a nettó export húzta. Amíg nem történik érdemi változás, nem is várható jelentősebb növekedés az országban.

Az IMF és EU tárgyalóasztaltól való felállás rossz stratégia. A piacok egyből büntetnének, és ismét a januári állapot állna fenn. Nincs más lehetőség, az ország vezetőinek kooperációra kell törekedniük, és meg kell állapodniuk egy olyan hitelkeretről, amely védőhálót biztosít az ország számára. Véleményünk szerint, a mostani időhúzást is megunják egy idő után a befektetők, és ezt követően, ismét gyengülő forinttal és szárnyaló kamatfelárakkal kell szembesülnünk

Kezdetben a kormány azért fanyalgott, mert a fiskális unió adóharmonizációt írt volna elő. Orbán Viktor téves meglátása szerint, egy ilyen tétel az ország versenyképességét veszélyeztetné, és a gazdasági szuverenitás feladását jelentené. Az már más kérdés, hogy az elmúlt két évben olyan gazdaságpolitikai döntések voltak, amelyek mind a versenyképességet rontották: a K+F szektor támogatásának csökkentése, erőforrás kivonás a felsőoktatásból és közoktatásból, a járulékok növelése, a szektoradók, és még hosszasan sorolhatnánk. Az adóharmonizáció jelentené a legkisebb problémát az ország számára. Viszont a rossz gazdaságpolitika miatt, egyre távolabb kerültünk a maastrichti kritériumok teljesítésétől. Idén ismét inflációs nyomás alatt áll a gazdaság, az államadósság még mindig 80 százalék környékén van – hiába lopták el a nyugdíjvagyont –, a költségvetési deficit-cél teljesülése pedig erősen kérdéses.

Ráadásul a fiskális unióban foglaltak miatt, a jövőben közel nullszaldósra kéne csökkenteni az éves deficitet, ami a jelenlegi növekedési kilátások miatt, csak irdatlan mértékű megszorítások mellett lenne lehetséges. Mivel a kormány a sarkalatos törvényben rögzítette a majdnem egykulcsos adó meglétét, elképzelhetetlen, hogy a Fidesz feladná gazdaságpolitikájának egyik fő bástyáját. Ahhoz, hogy az idei 3 százalékos hiánycél teljesíthető legyen, a tavaly még 500 milliárdnak tűnő megszorítások mértékét közel 1500 milliárdra kellett növelni. Ez többnyire az egykulcsos adónak, és a romló gazdasági környezetnek tudható be. Amennyiben a kormány eleget tesz az ígéretének, és tényleg kivezeti a bankadót és a szektoradókat, akkor a 0,5 százalékos határ eléréséhez további 1500 milliárd forintos megszorításra lenne szükség.

Képtelenség, hogy ilyen mértékű terhet a lakosság vállára lehetne tenni. Az amúgy is adósságproblémákkal küzdő háztartási szektor már teljesítő képességének határán áll. A további megszorítások társadalmi elégedetlenséget és tüntetéseket eredményeznének. Emiatt kérdéses, hogy a kormány valaha is tartani fogja a további deficitcsökkentést. Az egyedüli szerencse, hogy jelenleg ez a kitétel csak az eurózóna tagállamaira nézve kötelező. Kérdés, meddig marad így, és mikor terjesztik ki a teljes Európai Unióra. Az szinte biztosra vehető, hogy ha csatlakozni szeretnénk az euróövezethez, akkor nekünk is teljesíteni kéne ezt a kitételt. Mindenesetre a kormány szavahihetőségében már többször megrendült a bizalom, emiatt mi nem hiszünk benne, hogy Orbán Viktor komolyan veszi a fiskális együttműködést.

A teljes írást az Egyenlítő blogon olvashatja el.