“A kormány szerint az új szabályozás megalkotásának elsődleges célja a foglalkoztatás növelésének előmozdítása.  Ennek során – állítják – az európai jogelvekre és gyakorlatra figyelemmel alakítják át a munkajogi szabályokat. Az ellenzéki képviselők szerint viszont a törvénytervezet beláthatatlan károkat okoz, a kizsákmányolás törvénykönyve, amely kiszolgáltatott és méltatlan helyzetbe hozza a munkavállalókat.” – írja az új Munka Törvénykönyvének tervezetéről a Bajnai-kormány szociális és foglalkoztatáspolitikai minisztere.

A napokban sűrűn emlegetett szakszervezeti oldalról a következőket írja Herczog:

“A törvényjavaslat melletti egyik fő kormányzati érvet Czomba Sándor államtitkár fogalmazta meg parlamenti expozéjában: „A javaslat a munkaviszonyra vonatkozó szabályok rendszerében alapvetően új jogpolitikai célkitűzést követ. Ez akként foglalható össze, hogy jelentősen bővíteni kívánja a szerződéses alapú szabályozás szerepét, az individuális és a kollektív autonómia lehetőségeit, azaz a munkaviszonyban álló felek és a kollektív munkajogi jogalanyok megállapodásainak szerepét.” Ezzel az európai megközelítéssel akár egyet is lehetne érteni – bár újnak nem mondható. Ha azonban belehelyezzük a magyar valóságba, akkor azt látjuk, hogy ahogy mindenütt, a kormány és a parlamenti többség ezt úgy kívánja megvalósítani, hogy kiiktatja, meggyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét. A modern társadalmakban eredményes érdekvédelem csak kollektív fellépéstől remélhető. A javaslat viszont – figyelmen kívül hagyva, hogy a munkavállalók mégiscsak kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint a munkáltatók (akiknek szintén megvannak a maguk problémái), továbbá hogy Magyarországon a szakszervezetek elsősorban a munkahelyeken szerveződnek – tudatosan meggyengíti a szakszervezetek pozícióit. (Ráadásul, amikor a munkavállalói érdekképviseletek ezt sérelmezik, akkor kormányoldalon azt állítják, hogy a szakszervezetek saját maguk és nem a munkavállalók védelmével foglalkoznak.) Az erős szakszervezet azonban nem öncél, hanem a munkavállalói érdekvédelem leghatékonyabb eszköze. Ez akkor is igaz, ha a magyar szakszervezetek elmúlt 20 éves tevékenységét erős kritikával lehet illetni.”

A volt miniszter a tisztánlátás érdekében a szabályozás eredendő céljaira is igyekszik reflektálni:

“Mi lehet az optimális, a munkavállalók és munkáltatók erőegyensúlyát leginkább kialakító szabály, amely egyszersmind rugalmas, biztonságos, segíti a foglalkoztatást, és méltányos foglalkoztatási feltételeket teremt? A választ erre az európai és a magyar tapasztalatokat illetve jogi megoldásokat legjobban ismerő személy sem tudhatja. Az optimális szabályt ugyanis az jellemzi, hogy mind a munkavállaló, mind a munkáltató kielégítőnek – nem tökéletesnek! – találja. Ehhez pedig csak hosszas tárgyalásokon keresztül lehet eljutni – a jogalkotói belátás, jóhiszeműség kevés. Milyen azonban az egyeztetések gyakorlata „a most körülöttünk lévő társadalmi és gazdasági környezetben”? Egy 299 paragrafusból álló, tehát igen terjedelmes, bonyolult összefüggéseket tartalmazó, ugyanakkor a foglalkoztatás feltételeit alapvetően érintő törvényjavaslat keresztülhajszolása – esetenként éjszaka – a Parlamenten, illetve a társadalmi vita rövidsége és korlátozottsága lehetőséget sem nyújt érdemi megállapodásokra, valamint arra a korántsem elhanyagolható szempontra, hogy a jogalkalmazók is megismerhessék és megérthessék az új szabályokat. Nem beszélve arról, hogy a parlamenti vita lezárulása előtt milyen – akár az utolsó napokban benyújtott – módosító indítványok épülhetnek be a törvényjavaslatba, amelyek átgondolására végképp nem marad idő. Az optimális megoldásig időigényes tárgyalásokkal lehet elérni, nem pedig úgy, hogy a kormány megosztó politikát folytat, és csak az általa kiválasztott szervezetekkel folytat tárgyalásokat. (Emlékezzünk: az Országos Érdekegyeztető Tanácsban valamennyi munkavállalói és munkáltatói érdekképviselet részvételével, háromoldalú, nyilvános tárgyalásokra került sor).”

Mindezek fényében – főleg a születő törvény körüli kusza szálak miatt – meglehetősen nehéz korrekt véleményt alkotni arról. Herczog a maga kompetenciáin belül a következőket írja ezzel a szándékkal:

“Az új Munka Törvénykönyve jövőjéről egyelőre csak feltételezésekkel élhetünk. Előnyének látom, hogy jobban szerkesztett, világos fogalmakat használ, könnyebb lesz a jogalkalmazás. Ugyanakkor nem felejtkezhetünk el arról, hogy számos munkáltató a munkavállalói jogok gyengülése miatt a kollektív szerződések módosítására készül, sőt akad olyan is (BKV), amely a módosításra irányuló szándékát a kollektív szerződés felmondásával fejezi ki. Az pedig illúzió vagy inkább figyelemelterelés, hogy ettől a munkahelyek számának érdemi növekedése várható.