Ebben a szellemben rendezkedett be a kormányzati ciklus hátralévő 20 hónapjára Orbán Viktor miniszterelnök, aki körömszakadtáig ragaszkodik működése legkisebb „vívmányához” is. Ahogy azt a külképviseleti vezetők nyár végi eligazításán megfogalmazta: kellő öntudattal vissza kell verni azokat a kísérleteket, amelyek a kormány válságkezelésének elemeit megkérdőjelezik.

Az elmúlt napok történései azt is pontosan megmutatták, mit ért a kormányfő a ciklus második felére korábban meghirdetett konszolidáció fogalmán. Az állandó harckészültség fenntartását mind a belpolitikában – az egymás ellen kijátszott társadalmi és gazdasági csoportok közötti ellentétek ébren tartásával –, mind a külpolitikában, a természetes szövetségesek (az EU, az IMF, a Budapestnek nem gazsuláló határon túli magyar pártok) elleni hangulatkeltéssel. Még kérdés azonban, mennyire kezdte ki az uniószkeptikus retorikára fogékony kormánypárti tábor lojalitását, hogy a keresztény erkölcsöt sűrűn emlegető rezsim elsősorban moráliasan vizsgázott le, amikor gazdasági támogatás reményében kiadta az örmény katonatársát Budapesten lemészárló baltás gyilkost Azerbajdzsánnak (HVG, 2012. szeptember 8.). Orbán keleti politikájának célja egyértelmű: megüzenni az IMF-nek és az EU-nak, hogy vannak más, a magyar gazdaságot támogatni hajlandó államok, amelyektől a megszorítások politikája nélkül is muníciót kaphat rendszere fenntartásához. Hogy lépése még saját táborában is ekkora felháborodást válthat ki, arra a jelek szerint nem számított. 

 A kormány a megszokott módszerekkel igyekezett menteni a menthetetlent. Alighanem a kritikus egyházi hangok elhallgattatása volt a célja azzal, hogy – miután Erdő Péter bíboros közleményben kelt az örmények védelmére – az államkincstár átutalta a katolikus püspöki kar számlájára az egyházi intézmények régről elmaradt, több milliárdra rúgó járandóságát. A miniszterelnök pedig a közbeszéd tematizálásával próbálta a kabinet védekező pozícióját ismét kezdeményezőre, támadóra váltani. A választókat nem létező IMF-követelésekkel riogatva (lásd Alapos aggályok című írásunkat) nemcsak az azeri ügyről terelte el a figyelmet, de az IMF-tárgyalások során – az „innen szép győzni” jegyében – ezután bármilyen kisebb megszorítás elfogadását úgy magyarázhatja: ő csak egy nagyobb rossztól mentette meg az országot. 

A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatják.