
Van minek örülni. Minden érző szívet megérint, amikor a film közepéig szabadon garázdálkodó rosszarcúnak egyszer csak feláll a hallgatag kamionsofőr, és jól pofán veri palacsintasütővel. Igény volt erre az élményre, és André Goodfriend rajta kívül álló okokból nem tudta teljesen kielégíteni.
Veszprémben Kész Zoltán lett ez a közülünk való, kisemberi hős. Érdemes alázattal fogadni a sikert.
Anywhere out of the world
A kétharmad bukása nemcsak szimbolikus. Sok gyakorlati haszonnal járhat, ha az eddigeknél kiszámíthatóbb lesz az élet. Most három évig nagyjából így marad alaptörvény, választási rendszer, meg amit eddig a nagykalapáccsal összegányoltak. Az sem lesz leányálom, hiszen tőlük tudjuk, hogy eddig sem azért barmoltak bele alapvető rendszerekbe és jogokba, mert azzal valami stratégiájuk lett volna. A pillanatot akarták uralni bármi áron, ebből kerekedett ki aztán ez a rémséges rendszer. De mostantól legalább a saját kétharmados törvényeiket kénytelenek betartani. Hozzá kell szokniuk, hogy már nem tehetnek meg mindent.
Figyelemre méltó jelenet volt, amikor a Fidesz bedobta a zsarolást, miszerint ha nem ők nyernek, akkor nem lesz Veszprémben fedett sportlétesítmény. Pontosan ebből lett elege az országnak. A zsarolásból és fenyegetésből, meg abból, hogy ezek tényleg azt hiszik, a fedett sportlétesítmény a legnagyobb ajándék, amit magyar város valaha kaphat. Nem is volt elegendő a csali, Veszprém jobban utálja a Fideszt, mint amennyire hiányzik neki még egy uszoda. És ezen még a köztévé sem tudott változtatni, pedig az a pornócsatorna többe kerül egy évben, mint négy közepes fedett sportlétesítmény.
Az írás a hvg.hu-n folytatódik.