Két szempontból tartom fontos jelenségnek a HaHa felbukkanását. Ezek függetlenek attól, mennyire érinti az új fészbukos szervezkedés a polgári engedetlenség kérdéskörét. Vagy mennyire marad az egész általában, rendes körülmények között, az egyetemi szólásszabadság alkotmányos jogainak határain belül.

Az egyik szempont éppen ez. Tudomásom szerint a rendszerváltás óta sehol nem vitatták meg komolyan az egyetemi autonómiával kapcsolatos oktatói, kutatói és nem utolsó sorban hallgatói szabadságjogok kérdéseit. Márpedig, ahogy egy régi amerikai bíró leszögezte egy középiskolás tiltakozó akciója nyomán, senki sem veszíti el alkotmányos jogait az iskola kapujában. Az iskola nem teszi helyesen, ha tulajdonosi pózt öltve olyan szabályokat hoz a tantermekre, folyosókra és létesítményeinek különféle területeire, amelyek nem veszik tekintetbe megfelelően például a felnőtt és a nem teljesen felnőtt polgárok szólásszabadságát, sajtószabadságát, gyülekezési szabadságát.

Az iskolaigazgatók és dékánok viszont úgy járnak el néha, mint ama egykori alabamai rendőrkapitány, aki váratlanul betiltotta Martin Luther King két napra rá meghirdetett békemenetét Birmingham városában, hogy aztán rásüsse a jogsértés, az „engedetlenség” vádját az erőszakmentes demonstráció kérelmezőire.

Fordítva ülünk a lovon. Az iskolában kellenek szabályok. Ám nem e szabályok korlátozzák a polgárok egyenlő alkotmányos szabadságjogait, hanem éppen az alkotmányos kereteknek kell korlátozniuk az iskola, például az egyetem minden indokolt szabályát. Hogy miként lehet könnyű, nehéz és egészen szélsőséges esetekben meghatározni a szabályok helyes területét, nos, erről az öregebb demokráciákban régóta folyik vita. Csak helyeselni lehet ennek kibontakoztatását a volt kommunista országokban is. Ezen belül lényeges, de szerintem nem a leglényegesebb kérdés azoknak a jelképes törvénysértéseknek, engedetlenségeknek a megfontolása, amelyekkel a polgár – vélt vagy valóságos igazától vezettetve – szándékosan, nyíltan és szembetűnően túllép a jogok és a jog mezsgyéjén. A helyes törvénysértés eszméje, valljuk be, nem hangzik ígéretesen. Valóban, nagyon sok háttérfeltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy kicsit is megértően fogadják az ilyesmit a törvénytisztelő polgárok. Biztosan nincs demokrácia azonban abban az országban, ahol holmi előzetes bejelentések ürügyén nem lehet akadálytalanul megvitatni pro és kontra bármely törvénysértés indokait.

A HaHa programjában, másodszor, az is fontos, hogy olyan kérdésekről akarnak vitatkozni, amelyekben, hogy úgy mondjam, a dolog természeténél fogva, kétségtelenül laikusok. A ma divatos katonai szóhasználattal, civilek. Ahogy erre Tudodki államtitkár asszony pökhendi magabiztossággal figyelmeztette is őket. Maradjanak a kaptafánál. Hogy jönnek ők ahhoz, hogy az ő unortodox minisztériumi szakembereinek mélységes mély szakértelmét kétségbe vonják?

Magam se értek például a munkaerőpiac tudományához. Biztosan nem velem kell megvitatnia a HaHa ügyvivőinek (majdnem azt mondtam, de az rosszul hangzott volna, önkénteseinek), hogy „felülírhatja-e” az állam a munkaerőpiac igényeit, ahogy szakértői anyaguk kérdezi, szembetűnően költőileg. Szerintem, bár mondom, ez nem mérvadó, egészen biztos, hogy felül kell írnia. Persze nem elég annyit mondani, amennyi tőlem is kitelik, hogy ugyanis nem lehet egyszerre védelmezni az egyetemi közösség autonómiáját, a középosztályba nem sorolható családok méltányos esélyegyenlőségének követelményeit, valamint a munkaerőpiac szabadságát.

Van egy másik vitathatatlan pont is. Az Európai Unió elvei nem tűrik el, hogy ránk nézve ilyen megalázó módon fogalmazzak, a diplomás munkavállaló szabadságának Ceausescu stílusú felszámolását. A „hallgatói szerződéseknek” még a gondolatát is el kell töröltetni a nemzeti együttműködés törvényhozóival.

A teljes cikket a Hírszerző.hu-n olvashatja el.