"Reálpolitikus volt, aki mindig előrébb látott, mint kortársai"
Horn Gyula volt miniszterelnökre emlékeztek a Parlamentben pénteken napirend előtt. Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: Horn Gyula a rendszerváltozás előtt és után is meghatározó szocialista politikus volt. Az Országgyűlésben a volt kormányfő gyászszalagos képe mellé virágcsokrot helyeztek el. Mesterházy Attila, az MSZP elnökének parlamenti beszéde.

Tisztelt Ház!



Nehéz szívvel állok most Önök előtt. Egy olyan embertől búcsúzom, akinek politikusként és magánemberként is sokat köszönhetek.



Ezért megtiszteltetés számomra, hogy e ház falai között a Magyar Szocialista Párt elnökeként, én emlékezhetek meg a magyar és az európai történelem egyik kiemelkedő politikusáról, Horn Gyuláról.

 

Kevés olyan politikus van, aki korának formálójaként cselekedeteivel beírja magát a történelemkönyvekbe. Ő ilyen volt.



És nemcsak, hogy beírta nevét ezekbe a könyvekbe, de egy egész új fejezetet is nyitott: az egységes Európa és a szabad Magyarország megteremtéséről szóló fejezetet.



A kilencvenes évek ellentmondásos és útkereséssel teli világában vált rendszerváltó politikusból rendszer-építő államférfivá. Cölöpöket szedett fel, és cölöpöket vert le.



Az elsők között ébredt rá a régi rendszer tarthatatlanságára, a változás szükségességére. Oroszlánrésze volt a diktatúra rendszerének felszámolásában, és a keletet a nyugattól elválasztó vasfüggöny lebontásában. Meggyőződéssel vallotta, hogy a magyar emberek jólétének feltétele az igazságos, demokratikus és szabad Magyarország megteremtése.



Azok közé tartozott, akiknek bátorsága, józansága és elkötelezettsége nélkül nem valósulhatott volna meg a békés átmenet és a demokratikus Magyarország megteremtése.



Ezért tisztelték és becsülték őt Európa-szerte. Ezzel pedig tiszteletet és megbecsülést vívott ki Magyarország számára is. Horn Gyula sokat tett azért, hogy a megszerzett nemzetközi tekintély adta lehetőséggel élni is tudjunk.



Történelmi felismerése volt, hogy az új Magyarország gyenge lesz egy átalakuló világban, ha csak egyedül próbál boldogulni. Tudta, hogy az euro-atlanti integráció Magyarország sikerének és felemelkedésének nélkülözhetetlen kerete.

 

A beszéd folytatását a népszava.hu-n olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    -    4    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.