Közölte véleményét a Transparency International a pártfinanszírozás tervezett új rendszerével kapcsolatban. Szerintük a rendszer átfogó rendezésére volna szükség.
Tegnap jelent meg a sajtóban a miniszterelnök közlése, mely szerint a költségvetés rossz helyzete miatt megvonná a 2013-as és 2014-es költségvetési támogatást a pártoktól. Az ötlet azonban a Transparency International Magyarország (TI Magyarország) álláspontja szerint súlyos korrupciós kockázatokat rejt magában.
A szervezet felhívja a kormányfő figyelmét arra, hogy párt- és kampányfinanszírozás egész ügyének rendezése és nem részkérdések megoldása szükséges. Az átláthatóság és az elszámoltathatóság hiánya szerintük súlyos korrupciós kockázatokat jelent és azok orvoslására összetett megoldások szükségesek.
Ezt szem előtt tartva 2012. április 4-én a TI Magyarország kezdeményezésére valamennyi parlamenti párt nyilatkozatot írt alá a párt- és kampányfinanszírozás alapelveiről és vállalták, hogy még idén új törvényt fogadnak el ezen alapelvek mentén. A nyilatkozat 6. alapelve szerint „biztosítani kell, hogy a pártok működésükhöz szükséges minimális forrásokat állami támogatásként kapják meg, ám a túlzott állami függőséget el kell kerülni”. A Fidesz-KDNP által is aláírt közös nyilatkozattal nincsen összhangban a kormányfő javaslata.
A TI Magyarország szerint abban az esetben, ha egy párt nem kap állami támogatást, a választópolgárok pedig anyagi lehetőségeik miatt nem tudják a pártokat támogatni, úgy nem marad más, mint a pártok teljes eladósodása és a hitelezőiktől függővé válása, vagy pedig tehetős és befolyásos magánszemélyektől és cégektől felajánlott támogatások elfogadása.