„A választások után az országban érezhető volt némi óvatos bizakodás: sejtettük, hogy a demokrácia megszenvedi a kétharmadot, de (az előző Orbán-kormány országlására emlékezve) reménykedtünk, hogy a jobboldali retorika mögött érvényesülni hagyják a gazdasági racionalitást. Abban, hogy most már tömegeket lehet utcára hívni a Fidesz ellen, a csalódottságnak, meg a gazdasági és politikai tévtanokat kanonizáló alaptörvénynek kulcsszerepe van.
Ki hitte volna, hogy 2012-re az lesz az alapvető kérdés: összeomlik-e a forint, és kiszorulunk-e a demokratikus országok közösségéből?” – kérdi a szerző.
A szerző szerint „az elkeseredettek tegnapi vecsernyéjéhez A grófi szérűn című Ady-vers két sora illett volna: „Az egész táj vad fájdalom. S a gróf mulat valahol”. Az urak az Operában vigadtak, zárt körben ünnepelve az egypárti alaptörvényt. A hivatalból jelen lévő notabilitásokkal együtt is kényelmesen elfértek a dalszínház falai között azok, akik az országra oktrojált törvényt igazán a magukénak érzik. Talán annak a brüsszeli expresszvonatnak a kalauzát lehetett volna még elhívni, amelynek a fedélzetén Szájer József az iPadjébe pötyögte a művet – a történelmi pillanatnál őrt álló vasutas esetleg büszke lenne rá, más aligha.”
„Kormányunk ezzel az önfeledt önünnepléssel azt is elérte, hogy egy platformra álljon vele szemben az Orbán-rendszer szinte teljes ellenzéke: az „elmúlt nyolc évvel” nehezen vádolható LMP, a szocialisták, a Demokratikus Koalíció, meg a legnagyobb mozgósító erejű „civil” (többnyire a parlamentbe igyekvő) szervezetek.” – írja Hargitai Miklós.
A teljes cikket a Népszabadság oldalán olvashatja.