A magyar költségvetés egyenlege az idei első tíz hónapban pozitívumot mutatott, amire másfél évtizede nem volt példa. Ez azt sejteti, hogy az év egészét tekintve a hiány akár nullszaldó közeli is lehet, ami jócskán kedvezőbb a tervezett 2,2 százaléknál. Ez számokban kifejezve 500-600 milliárd forintot jelent, ami minden korábbinál nagyobb fiskális mozgásteret nyújt az Orbán-kormánynak, és a jövőnk szempontjából közel sem mindegy, hogyan használja fel ezt.

Belefoghat nagy osztogatásba, amiből a saját érdekkörein túl a nép is kaphatna valamit, szépen előkészítve a 2018-as választásokat. Az ország szempontjából viszont az lenne a legfontosabb, hogy a gazdasági fejlődés ösztönzésére, a szerkezeti problémák kezelésére, a vállalkozások, főleg a kkv-k támogatására, a munkaerő-piaci anomáliák kiküszöbölésére fordítsák a többletforrásokat. Ez igencsak indokolt, mert egyre jobban lecsúszunk saját régiónkhoz képest a növekedési tempóban és a versenyképességben egyaránt. 

A költségvetési bevételek alakulása maga kínálja a legkedvezőbb megoldást. A nagy eredményjavulás nem az állam hatékonyabb működéséből, hanem az adóbevételek megugrásából ered: szinte minden tételnél jelentős a növekedés. Az ok az, hogy nemzetközi összehasonlításban messze túl vagyunk adóztatva, gondoljunk elsősorban az unióban legmagasabb áfára és a harmadik legnagyobb, a munkavégzést terhelő 49 százalékos adóékre, ami hosszú ideje a fejlődés egyik legkomolyabb gátja. Evidensnek látszik, hogy főként adócsökkentésre fordítsák Orbánék a büdzsé megnövekedett mozgásterét, azzal tehetik a legtöbbet a növekedésért.

A teljes írás a 168 Órán olvasható.