Ezért szaladt bele március 15-i beszédével is immáron nagyon sokadszor egy újabb brüsszeli pofonba, amivel pedig egyre inkább személyesen ő maga kezd az EU-IMF-hitel legfőbb akadályává válni.

Valószínűleg a szokásos túltaktikázás magyarázza, hogy a kormányfő március 15-i beszédében teljesen felesleges módon lemoszkvázta Brüsszelt. Persze ezt nem nyíltan tette, sőt kínosan ügyelt rá, hogy ez az azonosítás tagadható legyen, de aki olvasott már egy bekezdésnél hosszabb magyar szöveget, az pontosan értette, hogy mire utalt Orbán Viktor, amikor arról beszélt, hogy manapság „nem vállapos egyenruhába, hanem jól szabott öltönybe” bújnak azok, akik „kéretlen elvtársai segítséget” akarnak nyújtani.

Többször foglalkoztunk már azzal a jelenséggel, hogy a kormány és személy szerint Orbán Viktor is elveszítette azt a vezérfonalat, amire intézkedéseik magyarázatát felfűznék. Ennek hiányában a lejárt szlogenjeikbe probálnak még most is kapaszkodni: az általuk meghirdetett gazdasági szabadságharc retorikáját fenntartják, ám közben megkísérlik eltitkolni, hogy időközben bizony letették a fegyvert.

Ezzel nem is lenne egyébként különösebb gond, ha közben a korábbi politikának köszönhetően és ezekkel a régi szlogenekkel ne haragították volna magukra éppen azokat, akiktől most pénzt kérnének.

Amikor a magyar kormányfő azt hiszi, hogy csak a hazai közönségnek beszél, mondjuk a március 15-i nemzeti ünnepen, akkor közben az Unió megannyi fővárosában és különösen a brüsszeli központban már a kezüket dörzsölve várják a magyarországi eseményekről készült beszámolókat, a beszédekről készült átiratokat. A mi miniszterelnökünk pedig készségesen szállítja is a muníciót azoknak, akik éppen most akarják demonstrálni ország-világnak, hogy mennyire szoros is az integráció az EU-ban, és hogy Brüsszellel már nem lehet úgy packázni, mint egykor.

A teljes cikket a Véleményvezér blogon olvashatja el.