Török Zsolt, a párt szóvivője, aki szombati sajtótájékoztatóját a Budapesti Bábszínház előtt tartotta, jelezve, hogy az egész orbáni kormányzást csak “bábjátéknak” tartja, azt mondta: “a Simicska-Nyerges-tengely befolyása jól nyomon követhető a többi közt a fejlesztési tárcánál”. Kijelentette: a miniszter, Németh Lászlóné is ebből a cégbirodalomból érkezett, Nyerges Zsolt ugyanakkor “a tárcavezető ellenőrzésére” saját állatorvos testvérét bízta meg politikai tanácsadóként a fejlesztési ügyek felügyeletével.
A szocialista politikus kijelentette azt is, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumban Nyerges Zsolttal nemcsak Fazekas Sándor miniszter ápolt korábban jó kapcsolatokat, hanem helyettes államtitkára, Búsi Lajos is.
A Concordia Közraktár Zrt. vezetője az a Bártfai Márton lett, aki korábban a Közgép Zrt. által tulajdonolt Budai Malomipari Kft. ügyvezetője volt, az Országos Villamos Távvezeték Zrt. vezérigazgatója pedig Gobcsa Péter, aki korábban évtizedekig volt a Közgép jogelődje, a felszámolt Ganz-Röck Zrt. vezetője – közölte a szocialista politikus.
Török Zsolt közölte: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2010-ben kinevezett elnöke, Lengyel Györgyi is sajtóhírek szerint Nyerges Zsolt közbenjárásával tudta megszerezni a Szolnok megyei kormánymegbízotti státust.
A politikus a felsorolást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökével, Petykó Zoltánnal folytatta, aki korábban a Közgép felügyelőbizottságának elnöke volt, és hozzátette: lányát Petykó Adriennt korábban a Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetési főosztályának vezetőjévé nevezték ki.
Az MSZP mindezek miatt arra szólítja fel a választókat, keressék fel lakóhelyük fideszes képviselőit és mondják el nekik: nem azt ígérték, amit most a gazdaságpolitikában “művelnek”. Ez ugyanis csak arról szól, hogy az embereket kifosztják, saját haverjaik zsebét pedig bőségesen megtömik – közölte Török Zsolt. (MTI)