Ha önmagában az, hogy a társadalomban 52 százalékos arányban levő nőket a jelenlegi 9 százaléknál nagyságrenddel magasabb arányban kellene képviselni a parlamentben, mert ez a demokrácia elemi kérdése, nem elégséges érv, akkor nézzünk mélyebbre.

Magyarország kontinentális összehasonlításban is tradicionális ország: a magyar nők számára kiemelten fontos a család, a gyermekekről való gondoskodás, és ez jól is van így. Azt is kutatásokból tudjuk, hogy a nőknek kitűntetett szerepe van a magyar családok túlnyomó többségében, tőlük várja mindenki a megoldást. Ha ők jól vannak, mindenki tudja a dolgát, ha a nő kiesik, mindenki vele zuhan. Ezek a nők – ha van munkájuk – sokszor 8-10 vagy akár ennél is több óra jövedelemszerző tevékenység mellett átlagosan 5,5 óra házimunkát végeznek, és sokszor sem idejük, sem erejük nincs arra, hogy a politikába beszálljanak. Ha nincs mögöttük támogató környezet, és a politikai szféra nem kínál számukra természetes becsatlakozási pontokat, nem fognak belevágni.

Pedig nagy szükség lenne rá, hogy megjelenítsük azokat a problémákat, amiket a ma 90 százalékban uralkodó politikusok képtelenek átérezni és megjeleníteni: azt, hogy ha egy napszámba menő nő nem tudja kire bízni a kisgyermekét, akkor még azt a kevés jövedelmét is elveszíti. Hogy a többgyermekes, nettó hatvanezerért dolgozó óvodai dada a munkája mellett hány családnál kényszerül bébiszitterkedni vagy takarítani, hogy megéljen. Hogy a sokdiplomás értelmiségi kismama kénytelen visszamenni akár napi 10-12 órában is dolgozni, mert a vállalat nem bajlódik például a távmunkával. Vagy hogyan éltek vissza a jogaival a kórházban, amikor a gyermeke megszületett. Vagy mit tehet, ha akár a családjában, akár a külvilágban erőszak áldozatává válik. Számtalan történetet lehet sorolni; egy közös bennük: ezeknek a nőknek nem volt választása. Nem volt, mert hosszú ideje folyamatosan hátrasorolják az érdekeiket.

A teljes cikket a hirszerzo.hu-n olvashatja el.