Hogy miért kell az országnak százmilliárdokban mérhető felárat fizetnie a kül- és belföldi szabadpiaci hitelezésért, miért kell elviselni a kormány „szabadságharca”miatti nemzetközi presztízsveszteséget, arról nem is beszélve, hogy a kabinet saját nemzetéből is hülyét csinált a tárgyalások állandó lebegtetésével.

Az is világos, hogy a kormány a hamiskártyás mosolyával ki akarja használni a most éppen kedvező globális hangulatot, a viszonylagos nemzetközi pénzbőséget, hogy még az IMF és az unió biztonsági hálóját is elkerülje, mert azzal kiküszöböli nemcsak a beleszólást, de még a szakmai tanácsokat is. Kétes értékű és kimenetelű hazárdjáték ez, hiszen a magyar gazdaság továbbra is a régió legeladósodottabbja, a finanszírozási kockázatok pengeélén táncol, ráadásul túl nagy tétet tesz a hamarosan bekövetkező növekedésre, aminek semmi jele, sőt mind valószínűbb a recesszió folytatódása.

Amúgy meglehetősen sok a bizonytalan elem a világban is. A bukáshoz elég, ha csak kicsit is romlik a külső környezet, ha az Egyesült Államok meginog a „költségvetési szakadék” szélén, ha az eurózóna gondjai nem enyhülnek, ha a vártnál is gyengébb lesz az uniós növekedés.

A teljes véleményt a nol.hu-n olvashatják el.