Amikor azonban a kormányzat a saját tandíjváltozatának megvédése helyett azt sulykolja, hogy nincs is tandíj, akkor emelkedik a vérnyomás. Hazudnak. Ez megalázóbb, mint a tett, amit tagadnak. Ellopták a magánnyugdíj-megtakarításaim. Ezt veszteségként élem meg, de nem megalázásként. De amikor kiállnak azzal, hogy megvédték a pénzemet, amit azóta elherdáltak, és a döntésem szabadon hozhattam, miközben zsaroltak, ez megalázó. Egyre nehezebb a megélhetés. A fizetésből és a nyugdíjból nyilvánvalóan kevesebbre futja, mint korábban. Csökken a jövedelmünk reálértéke, ahogy a közgazdászok mondják. A miniszterelnök a levelében mégis azt írja nekünk, hogy „az elmúlt két évben befagyasztottuk a rezsiköltségeket”. De hát ott a KSH és ott vannak az asztalon a sárga rezsicsekkek, amelyek szerint ez nem igaz.

A legelviselhetetlenebb az, amikor az eleve megalázó intézkedéseket magyarázzák. Minden szereplő bizonytalanságról beszél a közoktatásban, többek között azért, mert a napokon belül hatályba lépő köznevelési törvényhez nem sikerült időben elkészíteni a végrehajtási rendeleteket. A minisztérium nem türelmet kér, hanem „egyértelmű rendelkezésekről” beszél.  

A teljes írást a nol.hu-n olvashatják el.