
Az egyik cél az, hogy a kormány számára kiderüljön, milyen típusú támogatásokat és mekkora összegben kapnak a rászorulók. A másik cél: a segélyezési plafon bevezetése. A lap úgy tudja, olyan rendszer létrehozásán fáradoznak, hogy egy gombnyomásra megjelenjen az adott személy és a hozzá kapcsolódó állami, önkormányzati ellátások összege, az átképzési, közfoglalkoztatási programokban való részvétel. Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár ezt tegnap úgy magyarázta: nem kaphatnak több pénzt azok, akik segélyből élnek, mint akik vállalják, hogy elmennek dolgozni nagyon alacsony bérért.
A jelek szerint még csak elképzelések vannak, legalábbis ez derül ki Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének a nyilatkozatából, aki lapunknak azt mondta: „Abban van logika, és jó is, hogy a szociális ellátásoknál, a gyerekjóléti és minden olyan más juttatás esetén – melyet valaki, aki rászorult, és különböző jogcímeken kap –, az állam lássa, hogy ez összesen mennyi.” Kósa ugyanakkor nem tud konkrétumokról, a Fidesz elnöksége még nem tárgyalta a részleteket. Véleménye szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy a maximált keretbe „beleértendő-e az a támogatás, amit az önkormányzatok adnak, például a gyorssegély, utazási kedvezmény, lakhatási támogatás, kedvezményes fürdőbérlet”.
A teljes cikket a nol.hu-n olvashatják el.