Arról, hogy harmincötezer civil hal meg, pusztán azért, mert épp abban a városban él, és még a lehetőségét sem hagyták meg neki, hogy elmenekülhessen.
Arról, hogy milyen az, amikor kifoszt és az állampolgárok egyik részét elhurcolja az egyik megszálló „szövetséges” birodalom, majd a helyébe lépő másik megszálló birodalom (a következő „szövetséges”) elviszi az utolsó elrabolható értéket is, megerőszakolja az édesanyád, a lányod, a nagyanyád, és elhurcolja a maradék életképes állampolgárt. Meg arról, hogy milyen, mikor a két birodalom regnálása közt a magyar történelem szemete, egy bűnözőkből, söpredékből verbuválódott horda uralkodik a város felett.
És arról is kellene beszélni, hogy milyen lehet két hónapig egy hideg pincében lakni, hering módjára összezárva egy csomó másik emberrel, elegendő áram, víz, tüzelő és élelem nélkül, miközben a fejed fölött szétlövik a házad, lakásodban, bútoraid között idegen országok katonái vágnak gránátot és bajonettet egymás hasába-hátába.
Meg, hogy milyen lehet magyar bakának lenni, szántás, állatok mellől besorozva, körbezárva egy városban, harcolni egy ügyért, ami nem a tiéd, gyűlölni egyszerre a német kamerádokat, az orosz felszabadítókat, és a nyilas brigantikat, akik kifosztanak, amíg harcolsz, de ha meghátrálsz, ők lőnek agyon. Milyen lehet magyar tisztként őrlődni a katonai becsület, az eskü, a németekkel való fegyverbarátság, a náciellenesség, a veszett ügy, az oroszoktól és a kommunizmustól való rettegés feszítő ellentétei között? Milyen lehet ágyúval lövetni a saját városodat, ahol felnőttél?
Milyen lehet hónapokig rettegve élni a mindennapokat, aludni, enni, beszélgetni, azért mert zsidó vagy, kommunista vagy, katonaszökevény vagy, bármi más vagy, aminek jogán azonnal agyonlőhetnek, vagy előtte még jól megkínozhatnak, mihelyst lebuksz. Milyen lehet elvből, hitből, jószívűségből embereket mentve a saját életedet kockára tenni, folyamatosan rettegni a haláltól, mások miatt?
Az utókor ezekről azóta se nagyon beszél. A katonásdit játszó szkinhedek, a budai hegyekben emléktúrázók utólag elképzelt hősi pózokat, nagy és hazug szavakat emlegetnek fegyverbarátságról, Európa-erőd védelméről, a bolsevizmus elleni hősi kiállásról. Politikailag motivált csoportok egyéni hősökre emlékeznek. A hivatalos ünnepségek a történelem csapdájába gyalogolnak: a honvédség egyszerre koszorúz a német és a szovjet oldalon harcolt magyar honvédek emlékhelyén.