Ne legyél gyarmat!
Nem mintha nem lenne izgalmas kérdés ez a szuverenitásos. Feltűnő például, hogy az önrendelkezésről ugyanazok az emberek teljesen mást gondolnak attól függően, hogy Magyarország, vagy egyenként a magyar emberek szuverenitásáról van szó.
Az utóbbinak bármilyen kicsit is unortodox megnyilvánulását nem is szuverenitásnak, hanem devianciának nevezi a magyarok többsége. Nem nagyon szeretjük az egyénieskedést errefelé. A szabadságot zászlóra tűző kormány úgy véli, hogy neki joga van a saját meggyőződése szerint korlátoznia az egyéni szabadságot, még akkor is, ha az éppen nem árt másoknak. Ezért preferál és diszkriminál vallási nézeteket, nemi identitást, drogfogyasztást és kultúrát; és egyáltalán nem tolerálja mondjuk azt, hogy valamelyik szubkultúrának sajátos nézetei legyenek a magántulajdonról.
Miközben neki magának is vannak. De még milyen sajátosak! Az állam a saját szuverenitását arra használja, hogy a polgárai szabadságát és tulajdonát kénye-kedve szerint nyesegesse, meg elzavarhassa a gyerekeiket misére. És ezt adja el nemzeti ügyként, sajnálatos sikerrel.
Hogyan hangzott volna a fenséges békemenet fősora egy apró módosítással? Ha nem azt írják fel, hogy nem leszünk gyarmat, hanem hogy nem leszünk alattvalók? Majdnem ugyanazt jelenti, mégis úgy festett volna, mint a kaméleon a Hősök terén.
Ez a meccs nem a magyarok szuverenitásáról szól, hanem Orbán Viktoréról. Amely kétségkívül tekintélyes méretűre duzzadt mostanra. Még így a hidegben összemenve is impresszív, ahogy a bokáját verdesi a szuverenitása. Kicsit zavaró is, őszintén szólva, én nem bánom, ha neki ekkora, de ne mutogassa már úton-útfélen, pláne kiskorúak előtt. Lehet, hogy a dzsungelben ez menő volt, de errefelé nem szeretjük az ilyen deviáns viselkedést.
