Az elmúlt több mint két évtized során jellegzetesen két megközelítést fedezhetünk fel a Nemzeti Alaptanterv többféle formája és implementációja során. Van egy erős magtantervi vonulat, ahol elsősorban stratégiai anyagnak tekintik az alaptantervet, így a fejlesztési irányok és a fejlesztendő kompetenciák meghatározásával úgymond nem elő, hanem inkább körülírják a tartalmat. Ugyanakkor a módszerek, eszközök és a tananyag megválasztásában szabad kezet adnak az iskolának. Ennek az európai és távlatos szemléleten alapuló tantervi szabályozásnak az implementációja viszont nem volt mindig zökkenésmentes, részben a meglévő pedagógiai kultúra és hagyományok, valamint az iskolák szerkezeti tagoltsága miatt is. Így a távlatos és hosszú-távú célokat követő vonulat mellett van egy pragmatikusabb – a tartalmat inkább leíró, mint körülíró – vonal is, ahol részben az átlagos pedagógus, meglehet gyakran csak vélt elvárásait és az adott iskolaszerkezetet jobban kiszolgáló tantervi irányítást preferálják.
Az új alaptanterv is ez utóbbi tendenciába illik, de mégis meglehetősen sajátos képződmény, ugyanis egyszerre tartalmaz általános nevelési és erkölcsi értékeket, de ugyanígy része az anyagnak a 21. századi igényekre reflektáló fejlesztési követelmények kibontása, amit viszont egy igen részletes közműveltségi tartalom követ. A szakma nyilvánosság előtt megnyilvánuló képviselői alapvetően két okból kritizálják az új alaptantervet. Részben annak eklektikussága, részben pedig túlrészletezettsége miatt. Valóban, nehezen tudnánk szoros koherenciát felfedezni az erkölcsi értékek, a fejlesztési célok és a konkrét műveltségtartalmak közt. Így pl. a magyar nyelv és irodalom oktatása során az új NAT szerint a fiataloknak többek közt „empatikusan együtt kell működni a társaikkal, saját véleményt kell tudniuk megfogalmazni és megvédeni azt egy-egy érv említésével és a beszédhelyzetnek megfelelően. Mások véleményét meg kell hallgatniuk és megérteniük többszereplős helyzetekben”. És még folytathatnánk. ugyanakkor a közműveltségi tartalmak rendkívül részletesen írják elő a megtanítandó tartalmakat. A szakma legsúlyosabb kritikája éppen az, hogy az ennyire részletesen előíró és az iskoláknak és pedagógusoknak kevés szabadságot adó tanterv éppen hogy nem teszi lehetővé a korszerű kompetenciák megfelelő módszerekkel való fejlesztését. Félő, hogy a tanítás a műveltségtartalmak puszta közvetítését fogja jelenteni. De akkor – visszatérve a NAT fejlesztési célokra – hogyan is lesz empatikus és másokat meghallgató és érvelni tudó a nebuló? Hol lesz itt idő a személyre szabott differenciált bánásmódra? A csoportmunka, a dialógus, az érvelés, projektmunka mind-mind igen időigényes, szinte luxus ebben a környezetben. Így a módszertani szabadság csak papíron létező opció, a gyakorlatban nehezen kivitelezhető. Valószínűleg az igazán jó és kreatív pedagógusok ezt a dilemmát is megoldják, de a többség marad a jól bevált frontális módszer mellett. Ezek a problémák az alaptanterv belső kohéziójának hiányára is utalnak, hiszen éppen azok a fejlesztési célok nem követhetők így, amiket olyan szépen lefektettek az ezzel foglalkozó fejezetben. A nevelési elvek, a fejlesztési célok és a konkrét tartalmak így első ránézésre tehát nem alkotnak koherens és szinergikus egységet, inkább széttartanak és teszik az alaptantervet nehezen értelmezhetővé.
Ugyanakkor – és ezt a tantervelmélettel foglalkozó szakemberek is aláírják – a tanterveken önmagukon igen kevés múlik, nem ettől lesz magas színvonalú és hatékony az oktatás. Európa sem ebbe az irányba halad. A fejlettebb országokban, az Unióban vagy az OECD-ben tantervek fabrikálása helyett inkább a lemorzsolódók felzárkóztatása, vagy az oktatás és pedagógus innovatívabbá tétele tartozik a kiemelt célok közé. Önmagában ez az eklektikus és túlszabályozó tantervi irányítás sem okozna gondot, ha nem simulna bele egy általános központosító tendenciába, ahol az iskolákat államosítják, az igazgatókat központilag nevezik ki és ahol a szakmai testületek nem kapnak beleszólást a döntésekbe. Ettől sajnos egyáltalán nem lesz színvonalasabb és hatékonyabb az oktatásunk, sőt.